Apám lehetetlen eset. Hogy viseljem el?

Régebben még viszonylag jól elvoltunk. Soha az életben nem voltunk olyan nagyon jóban, de nem volt vele semmi bajom. Mikor kamasz lettem, kb. akkor kezdett el rosszabbodni a helyzet, de nem én változtam meg ennyire. Egyszerűen kibírhatatlan lett. Folyton bennem keresi a hibát, amiket felhozhat másoknak. Sosem mond nekem semmi kedveset csak próbál alázni. Ha valamit el szeretnék érni, akkor szintén csak olyanokat mond, hogy ahhoz már rég tenned kellett volna meg, hogy én sosem leszek olyan jó. Ez még elmenne, de ezek mellett folyton próbál megszivatni különféle idiótaságokkal. Mondjuk, hogy elveszi a gépemet, ha nem társasozok mondjuk velük, meg, hogy a munkájában segítenem kell neki rengetegszer. Readásul egy "Kösz, te bolond"-ot sem mondott sosem. Csak elvárja, hogy én segítsek neki mindenben, de mikor mondom neki, hogy ha így viselkedik velem, akkor mégis miért várna el bármit is, akkor is csak azt mondja, hogy nem szívességet teszek neki, hanem ez a kötelességem. Az okoskodása pedig szintén megőrjít. Azt hiszi, hogy ő mindent jobban tud, mert sokkal többet élt, mint én és hülyeséget beszélek. (Ezt ki is jelenti) Ha mondjuk tudok valamit, mert érdekel a téma és neki gőze sincs róla, akkor is csak kinevet, hogy milyen baromságot mondok, pedig ő még hozzászólni sem tud. Néha olyanokkal is fenyeget, hogy megver és azt hiszi ő valami félisten a családban. Szánalmas.

Ez amit leírtam csak a töredéke annak, amit csinál, de nem fogok mindent részletezni, mivel naponta többször is összeveszünk, így ez a poszt egy wikipédia szócikket kitenne magában.

Lényeg a lényeg: Hogyan tudnám elviselni őt? Már költöznék el régóta, de csak 16 éves vagyok. (Fiú)