Világ életemben egy gyereket akartam. Félek a mai világba kettőt bevállalni még úgy is ha jól keresek viszonylag meg a párom is. Szerintetek ez normális érzés? A többi lent:

SZia, én megértelek és értem az indokaidat is, ilyen létbizonytalanság még soha nem volt. Ahogy mondod, a jogszabályok ideig-óráig vannak hatályban.

Állandó feszültségek egész Európában, itt van ez a migráns kérdés is, aminek senki nem látja a végét.

Nekem 2 gyerekem van, de ha most kellene döntenem, 1-et vállalnék.

Egy egyke is lehet nagyon boldog, ha vannak barátai, unokatestvérei.

Igen, normális.

Rátok tartozik, hogy hány gyereket szeretnétek és hogy miért pont annyit. Teljesen irreleváns, hogy másoknak mi a véleménye erről. Az is normális, ha valaki 2 vagy 3 gyereket szeretne. Ő úgy gondolja és kész. Nincs ezzel baj.

Mostanság a csapból is az folyik, hogy fogy a magyar, stb. Ez igaz is. De ha valaki úgy érzi, hogy 1 gyereket tud úgy felnevelni, törődni vele, hogy ép, értelmes, kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle, aki hasznos a társadalom számára, akkor 1 gyereke lesz. Jobb ez így, mintha bevállalna 3-mat és megbolondul. Ez nyílván sarkítás és nem azt akarom mondani, hogy akinek több gyereke van, az nem tud úgy törődni velük, mintha csak 1 lenne. Nem vagyunk egyformák, mindenki döntsön saját legjobb belátása szerint.

Szerintem nem rossz dolog az egykeség. Nekem tizenéves koromban született testvérem, tehát a gyerekkorom nagy részét egykeként töltöttem és nem emlékszem, hogy rossz lett volna.

A 'mai világból' ismerek egy családot, ahol egy gyerek van, 6 éves. Nála előzékenyebb gyereket szerintem nagyítóval kéne keresni. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez a nevelésen múlik és nem azon, hogy van-e testvére az embernek.

Az egyik ismerősnek most halt meg balesetben az egyszem lánya 20 évesen. Férje nincs. A negyvenes éveiben jár.

Mindegy ezt csak azért írom, hogy semmire nincs biztosíték akárhány gyereked is van. Megrázó eset sajnos.

Alapvetően megértenélek, mindenki döntse el saját maga, hogy hány gyereket akar, de aztán elolvastam ezt a sorodat:

"Nem tudom képes lennék-e két gyermeket egyedül felnevelni ha bármi adódna."

Erre csak ennyit tudok mondani: PFFFFFFFFFF.

Pont ezen indok alapján lettem én is egyke. Mindig is haragudtam ezért a szüleimre.

Én meg lehet, hogy jobban jártam volna, ha egyke lettem volna. Na bumm, nem vagyunk egyformák.

Hozzáteszem, szeretem a testvéreimet, de a habitusomhoz jobban illett volna egyedüliként felnőni. Most ezt vágjam a szüleimhez? Nyilván nem fogom.

Egyébként mi is egy gyereke tervezünk, de mi anyagilag nem is állunk olyan jól, hogy nagyobb családunk legyen.

Nekünk egy van. A második gyermekkel úgy vagyunk, hogy szeretnénk, de van még dolog előtte. Nem bánom a nagyobb korkülönbséget sem. 2 nagyobb fivérem van és jó viszonyt ápolunk, szeretjük egymást. De nincs garancia arra, hogy 2 testvér szeresse egymást, nevelés ide vagy oda.

Szertnék rendes állást, közben újítjuk a lakást, szeretnénk egy szobányival nagyobbat, azt is rendbe rakjuk és, ha Ő is úgy akarja majd jön. :)

Egyébként párom egyke, de nem látom, hogy emiatt bármiben nagyobb előnye illetve hátránya lenne. Minden fejben dől el.