Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Otthagytam az egyetemet,...

Otthagytam az egyetemet, elmondjam apának?

Figyelt kérdés

Még októberben történt.

Anya azt mondja, ne mondjam el, majd csak az első félév után, esetlen május környékén

Mama pedig azt, hogy beszéljek erről apával, hiszen megpróbáltam, nem jött be. Van ilyen, ezért nem haragudhat.


De az anyagi támogatáson kívül semmilyen kapcsolatom nincs az apámmal. Jó, néha beszélünk telefonon, a felszínes "Szia, mizu, velem sem sok, oké, szia" beszélgetés megvan, néha elmegyek vele ebédelni/vacsizni, de annak általában veszekedés lesz a vége.

Szóval a viszonyunk nem jó...


Szerintetek mi lenne a jobb megoldás?

Anya a felesleges veszekedéstől akar megóvni engem és magát is, mert tuti, hogy apa őt is belevonná.


18L


2015. nov. 21. 10:48
1 2 3 4
 11/38 A kérdező kommentje:

Tudom, hogy nincs gond a munkával, de így sem unatkozom, ráadásul diploma nélkül nem is lehet túl jó állásokat szerezni.

Minimálbérért pedig nem szeretnék reggeltől estig szenvedni.

Eddigi egész életemben tanultam, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Most jól esik kicsit "semmit" nem csinálni, és pihenni. Sosem szakadtam bele a tanulásba, mert cserébe megkaptam mindent, amit akartam, de jó a szabadság és szeptembertől újra kezdődik az egész, szóval addig élvezem a dolgot.


Nincs felesége és nem is lesz, szóval a per veszélye nem fenyeget szerencsére.

2015. nov. 21. 11:16
 12/38 anonim ***** válasza:
42%

Ha jól tudom 18 év után nem is kellene fizetnie a gyerek után mivel az már nem ,,gyerek''.


Az ilyen emberektől vagyok rosszul. Választasz valamit találomra és még csak meg se próbálod mert 1 hónap után ,,jajj nem tetszik''. Miért mit gondolsz másik szak könnyebb lesz? Ja ha valami értéktelen diplomát akarsz akkor hajrá.


Pont olyan vagy mint az osztálytársam... nem vették fel sehova és otthon volt egy évig nem csinált semmit. Ha az én gyerekem lennél ezzel a lendülettel mennél az utcára.

2015. nov. 21. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
71%

"Eddigi egész életemben tanultam, hogy megfeleljek az elvárásoknak."


Ez elég röhejes, tekintve hogy 18 éves vagy. Eddig csak azt csináltad, ami alap.


Nem kell ahhoz feleség, hogy úgy döntsön, visszakéri a pénzt.


De szerintem ez a kérdés már megint csak a "gazdag kislány" újabb felvonása.

2015. nov. 21. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
32%

Kérlek... hát szánalmas.

Nyáron sem voltál még életedben dolgozni ez szinte biztos. Milyen szabadságról beszélsz? Most csináltál semmit majd 5 hónapig most meg még ráraksz egy évet.


Megfelelj az elvárásoknak? Szerintem ez nem elvárás szimplán döntés hogy tanulsz vagy nem. Mivel más dolgod nem hiszem hogy volt azért abba a napi 2-3-4 óra tanulásba azért nem szakadtál bele te se.


Óriási elvárásai lehetnek a szüleidnek ha semmit nem kell csinálnod.

2015. nov. 21. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
60%

Nem megyek el dolgozni, mert nincs szükségem rá.

Apán kívül támogatnak mások is,


Nézd má', egy lusta, pénzes tiniribi.

2015. nov. 21. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 A kérdező kommentje:

11:17-es válaszolónak:

Akkor még jó, hogy nem is ismerlek.

Szóval akkor az lenne szerinted a normális, hogy aki 18 éves, álljon meg a saját lábán, mindegy, hogy mit csinál? :D

Tök jó, tényleg.

Csak a válaszodat nem tudom értékelni, mert számomra semmi hasznosat nem írtál.

Leírtad, hogy nem lenne köteles apa pénzt adni.

Igen, ezt tudom. De ad és adni is fog, szóval nem értelek.

Rosszul vagy az olyanoktól, mint én. Miért is? Mert más vagyok, mint Te? Vagy mert nem tetszett az adott szak? Vagy mi?

Olyan vagyok szerinted, mint az osztálytársad. Szupi, de ez hogy jön ide?

Mennék az utcára, ha a gyereked lennék... Hát ez sok mindent elárul rólad...


11:20-es, újra egy hasznos válasz.

Miért kérné vissza a pénzt? :DD

Nem fogja, ezt biztosra mondom.


11:22

"Most csináltál semmit majd 5 hónapig most meg még ráraksz egy évet. " Ezt írd le értelmezhető módon, utána beszélhetünk.


11:25

Pénzéhes ribi a jó édes anyukád. :)

2015. nov. 21. 11:26
 17/38 anonim ***** válasza:
37%

Látszik az értelmed:)

Nem mondtam hogy állj meg a saját lábadon hanem hogy fogd magad és menj dolgozni.

Nem tudod ,,értékelni''? Ja bocs most meg kellett volna nyugtatnom hogy tök ügyes vagy hogy otthon maradsz egy évig és tökre rendben van mert mindenki ezt csinálja? Ja igen annyira elfoglalt voltál hogy nem volt időd utána nézni annak hogy mit jelölsz be az egyetemen...


,,Miért is? Mert más vagyok, mint Te?'' nem ezért hanem mert arra nem vagy képes hogy kezdj valamit magaddal.

,,Vagy mert nem tetszett az adott szak? '' ismétlem magam. Szomorú hogy neked nincs annyi időd hogy megnézd hogy mire jelentkezel vagy hogy minek:)


,,Olyan vagyok szerinted, mint az osztálytársad. Szupi, de ez hogy jön ide? '' Mert ugyan az vagy. Nem csinálsz semmit, és nem azért mert nincs lehetőséged hanem azért mert el vagy kényeztetve.


,,Mennék az utcára, ha a gyereked lennék... Hát ez sok mindent elárul rólad...''

Igen munkára lennél nevelve az is biztos. Vagy dolgozol vagy mehetnél az utcára.

Gondolom meg van a programod a pedikűrösnél meg a fodrásznál és a facebook is sok időd elrabolja meg a hét végig bulik... szörnyű milyen elfoglalt lehetsz.


Ja hogy nem esik le? Érettségi szünet mennyi volt? 1-1,5 hónap? Nyáriszünet 3 most az egyetemen mennyi 1-2 hónap volt amit talán bejártál?


Gondolkozz picit el...

2015. nov. 21. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
88%

Tekintsünk el az anyagi dolgoktól, nem ez az alapető probléma.

A gond az, hogy 18 évesen te még a közelében sem vagy annak, ami egy 14 évestől is már elvárható - t.i. hogy felelősséget vállalj a saját döntéseidért és cselekedeteidért. Üvegbura alatt nőttél fel, és még mindig ott vagy, nem tudod, hogy te magad mit akarsz, csak azt, hogy mit nem. Másoktól várod, hogy megoldják az életedet, természetesnek tartod, hogy megkapsz mindent, úgy, hogy semmit nem kell érte tenned, és még azt a minimális kényelmetlenséget sem akarod felvállalni, ami a saját hülyeséged következménye lenne: apád nemtetszését végighallgatni. Inkább hazudozol, és anyád támogat ebben, így lesz belőled egy jellemtelen, életképtelen senki.

Ez a probléma véleményem szerint.

2015. nov. 21. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
68%

de hát még csak november van... jövő szeptemberig eltartatod magad a semmire? legalább járj el nyelvtanfolyamra, stb. tedd le a nyelvvizsgát, ami majd a diplomához kell.

amúgy szerintem el kell mondani, mert nagy hazugság, ha nem mondod el, ő meg fizeti neked a kiadásaidat.

2015. nov. 21. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 anonim ***** válasza:
90%

Ha októberben otthagytad az egyetemet, akkor szerintem igen hamar feladtad. Nem hinném, hogy pár hét alatt reálisan meg tudja valaki ítélni akár azt, hogy mégsem nem neki való az a szakirány, amit választott, akár azt, hogy a képességeivel nem tudja majd teljesíteni a követelményeket.


"Eddigi egész életemben tanultam, hogy megfeleljek az elvárásoknak."


Lehet, hogy te annak idején, még gyerek fejjel úgy élted meg, hogy azért tanulsz, hogy mások (szülők, tanárok) elvárásainak megfelelj, de 18 évesen gondolom már belátod, hogy reálisan nézve azért tanultál eddig is, és azért szándékozol ezután is, hogy olyan tudásod, végzettséged legyen, amiből normálisan meg tudsz élni felnőtt nőként (feltételezem legalábbis, hogy nem tartósan szeretnél úgy élni, hogy mások tartanak el).


Apukádnak szerintem tartoznál annyi őszinteséggel, hogy elmondod, hogy otthagytad az egyetemet, függetlenül attól, hogy nem túl szoros a kapcsolatotok. Ha szerinted valóban indokolt volt a döntésed, akkor képesnek kéne lenned arra is, hogy neki elmondd, hogy miért döntöttél így, és megvédd az álláspontodat.


Ha belegondolsz, a végtelenségig nem titkolhatod. Mennyivel lenne jobb az első félév után, vagy májusban közölni vele? Ha nem fogja jól fogadni, vagy kisebb-nagyobb konfliktusotok lesz ebből, akkor csak elodázni tudod, elkerülni nem - ezt szerintem te is tudod.


Vagy azért akarnál addig "lapítani", mert tisztában vagy vele, hogy - anyukáddal ellentétben - ő elvárhatónak érezné, hogy jövő szeptemberig keress valami munkát magadnak, ne csak élvezd a szabadságodat?


Ha meg úgy érzed, hogy nem tartozol ennyi őszinteséggel apukádnak, akkor szerintem elvárható lenne, hogy legyen benned annyi gerinc és következetesség, hogy az anyagi támogatását sem fogadod el a továbbiakban, főleg abban az (átmeneti) időszakban, amikor már nem tanulsz, de dolgozni sem szeretnél.

2015. nov. 21. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!