Szerintetek ez normális? Mi a véleményetek?
Egyetemista vagyok, de külön élek a szüleimtől, mert amíg otthon laktam nem tudtam normálisan tanulni és a sulira készülni, mindenbe beleszóltak, így elköltöztem és dolgozok mellette, hogy bírjam fizetni az albit, mellette kocsira gyűjtök - ezekkel a szüleim tisztában vannak.
Fizetősön vagyok, úgy vágtunk bele az egész suliba, hogy a szüleim állják a féléveket, maximálisan támogatják a sulit (ezt ők mondták).
Ugye ezt a félévet is ki kellett volna fizetni, de ez nem történt meg. Rákérdeztem a szüleimnél, hogy mi ennek az oka, anyám pedig azt mondta, hogy most nincs erre pénzük, fizessem már ki én, ő meg majd összekuporgatja a pénzt. Oké, kifizettem én.
Közben meg amikor otthon voltam, akkor látom hogy megint felújítják a lakást (2 éve volt megcsinálva minden), meg 400 ezer forintos tv-t akarnak venni, mert az 5 éves full HD 55 colos tv vagy mi, már nem jó, nekik UHD kell. De nem szóltam erre semmit, lenyeltem a békát.
Aztán most azt kérték tőlem, hogy költözzek már haza 2 hétre, mert az autista tesómra kellene vigyázni, mert nem tudja ellátni magát és fél egyedül. A nagyszüleimre nem akarják rábízni, mert "kupisak", ilyen ideiglenes gondozóba meg nem akarják adni, mert nyugtalan lesz ha nem otthon van. Mondtam nekik, hogy nem tudom vállalni, mert sulizok is, dolgozok is. És erre azt mondták, hogy majd kikérnek a suliból is meg a munkahelyemből is és adnak 150 ezer forintot ha vállalom... Hát ezen nagyon kiborultam, hogy ilyen ajánlatot tesznek, azok után hogy anyám előadta a hattyú halálát amiért nem tudták kifizetni a félévemet...
Az szomorú, ha lenne lehetőségük, de nem támogatnak.
De ha így van, akkor sajnos el kell fogadnod, hogy csak magadra számíthatsz.
Azért én még beszélnék velük egyszer, hogy akkor mi lesz a sulival. Miért nem támogatnak. Hátha.
150 ezerért már szakképzett gondozót is találnának. nem tudom, hova jársz, de két hetet kihagyni nem egészséges dolog egy egyetemről, vizsgaidőszakban meg gondolom, tanulnál, ahelyett, hogy tesódra vigyázol. A munkahely még csak-csak, bár, ha jó melód van, és folyamatosan szükséged van rá (a jelek szerint a jövőben még inkább), akkor azt sem kéne veszélyeztetni.
Az, hogy mire költik a saját pénzüket, az ő dolguk, viszont ha megállapodtatok abban, hogy fizetik a tandíjadat, azt illik betartani, még idegenek között is, a saját gyerekükkel pláne. Nem akarlak hergelni, de ha külön élsz tőlük, akár rokontartásra is igényt tarthatsz tőlük, amíg be nem fejezed a sulit, úgyhogy ez még jogi szempontból is megáll(hat.)
Megértem, hogy felháborodtál, szerintem mondd meg nyugodtan, hogy nem tudod vállalni a tesód felügyeletét, oldják meg másképp. Még decemberben pedig jó lenne tisztázni velük, hogy tartják-e az ígéretüket a tandíjjal kapcsolatban, vagy ezentúl csak magadra számíthatsz.
1. Szemét dolog a gyerek támogatása helyett tv-re költeni. Nem azt mondom hogy mindent a gyerekért, de sajnos én is ismerek ilyen szülőt, aki a gyerekén spórol, hagyja hagy szívja a f..szt munkával suli mellett, mellette dettó ez megy hogy ház felújítás, lapostévé...
2. Nem óvodás vagy már hogy "kikérnek" a munkából, elküldeném őket a halál f..szára ha ilyet kérnének amellett hogy nem támogatnak. Ráadásul egyetem és munka messze nem így működik hogy "bocsi de a gyerek most nem megy 2 hétig lécci értsétek már meg". És itt nem a segítséggel lenne baj, azt ilyen esetben ha tudnám akkor ingyen is vállalnám, de a helyzet maga hogy ilyenkor bezzeg van pénz...
150 ezerbol vegyenek fel ápolòt, vagy dadàt. neked most fontosabb az egyetem és a munka.
elhiszem, hogy rosszul esik, hogy sumàkoltak a pénzzel.. egyszerűbb lett volna közölni időben , hogy mostmar fizesd magadnak a tandíjat (bár ez is szemetseg, hogyha ők buzditottak fizetetosre). nem voltak korrektek az biztos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!