Hogyan kezeljem a viszonyom édesapámmal? Nem tudom, mit tehetnék.
Édesapám elég idős (70+), én 21 vagyok. Ő persze emiatt teljesen másképp látja a világot, de azért igyekszik egy kicsit alkalmazkodni hozzám, néha... De sok dologban nem tudok vele dűlőre jutni. Orvosi egyetemre járok. Édesanyám rákban halt meg 5 éve, ezért is jöttem ide. De mostanában elgondolkodtam, hogy talán nem nekem való ez... És csúsztam is egyszer, apa pedig folyton felhánytorgatja ezt. Mikor jól ment az egyetem, akkor is csak annyi változott a viselkedésében, hogy nem "cseszegetett" mindig valamivel. Mert ugye ő már háziasszonyként akar látni, főzzek, mossak, takarítsak, teljesítsek jól a suliban. De pl. az, hogy megöleljen, vagy valami... Ha jól sikerült egy vizsgám, elmentünk vacsorázni, vagy itthon csináltunk ilyesmit, meg volt egy-két jó szava, de ennyi. Tudom, hogy szeret a maga módján, és csak azt akarja, hogy biztos jövőm legyen és nélküle is megálljak a lábamon, "embert akar faragni belőlem", az ő szavaival élve. Mert ő is már 15 éves korától dolgozott a bányában, és "ember lett belőle", bennem meg ő nem látja ezt az életrevalóságot. Tényleg érzékeny ember vagyok, de ezzel sajnos nem segít a helyzeten. Semmilyen érzelmi problémámmal nem tudok hozzá fordulni, persze ezt is mondja, hogy én miért nem beszélek vele ilyenekről. Múltkor rossz passzban jöttem haza, összevesztem az egyik barátommal, meg a csúszás az egyetemen, rossz kedvem volt, és ő mikor hazaértem rögtön valami miatt lecseszett, hogy miért nem mosogattam el mielőtt elmentem, vagy valami hasonló. Én meg elsírtam magam, nem emiatt, egyszerűen a sok felgyülemlett dolog, és mikor elmondtam, mi a bajom (az összeveszést), csak annyit mondott, hogy úgy viselkedem, mint egy hatodikos, ne bőgjek, meg hisztizzek, nevetséges, stb.
Most pedig telefonban egy másik barátnőmet is megbántotta, aki csúszott egyetemen. Emiatt mérges is vagyok rá, semmi köze hozzá, nem is értem, egy ember hogy tehet ilyet. (A barátnőmnek 1 éve halt meg az apukája, szakítása is volt nemrég, és apám nem érti, hogy ő is "miért ilyen mimóza", meg miért sírta el magát ő is ettől, hogy felelősségre vonta kvázi, hogy miért nem fejezi be, amit elkezdett - amúgy befejezi, és dolgozik is, amit mondtam is apámnak - szóval tök alaptalan dolgok. De ezen teljesen kiakadtam, hogy egy felnőtt emberben ennyi empátia nincs.)
És tényleg nem tudom már mit tegyek. Tényleg már kedvem sincs néha beszélni vele, persze próbálkozom, de folyton megy a csesztetés, hogy nem vagyok elég jó háziasszony (múltkor azért is visszahívott a fürdőbe, mert a lavórba raktam a felmosóvödröt és nem fordítva???), hogy én nem tisztelem őt, stb stb...
Elköltözni nem tudok, mert orvosi mellett nem tudok komolyabban dolgozni. Koliba nem vesznek fel, pesti vagyok... És én szeretnék valami normális viszonyt, de úgy érzem, én hajlandó lennék a kompromisszumokra, próbálok megfelelni, de soha nem leszek elég jó.
Jah, és ha néha elmegyek inni a haverokkal, az is baj persze, én ne járjak éjjel 1-2kor haza, ne igyak, ne akarjak ilyen "léha életet" élni. Igenis szeretnék szórakozni, de ezt sem érti meg.
Persze ezekre nem tőle kérek pénzt.
Szóval tényleg nem tudom, mit kéne tennem, próbáltam vele beszélni is már sokszor, de mindig csak azt mondja, ezek a mai fiatalok, nincs bennük tisztelet meg felelősség, és hasonlók. Nagyon rossz már ez így.
válasza: válasza:Édesapám katonaember volt, nem éltünk együtt, de ha meglátogattam, mindig sírás lett a vége (pont olyan érzésem volt, mint Neked). Mégis jobban hozzá húztam, pedig szeretetet se anyámtól, se apámtól nem kaptam.
Rossz volt így élni...
Neked azt tudom javasolni, hogy bírd ki azt a pár évet, amíg elvégzed az orvosit, s utána úgyis saját lábra állhatsz.
Addig meg mondd meg Édesapádnak, hogy olyan rövid az élet, ezt a kis időt ne veszekedéssel töltsétek :-)
Egyébként igen, ez generációs probléma, ugyanis Őket annak idején "poroszos" nevelésben részesítették, a szülőket nem illett (azt hiszem, nem is volt szabad) tegezni, a nőknek háztartást kellett vezetni, megtanulni kötni, horgolni, varrni, stb.
Próbálj meg egy picit közeledni hozzá, kérdezgesd a fiatal koráról, hogy nevelték ŐT, hátha akkor Ter is jobban megérted és beszélgetés közben esetleg végigvehetitek, mi van másképp a mai világban.
Az meg, hogy ne járj éjjel 1-2-kor haza, az nyilván azért van, mert félt. Meg ne felejtsd el, hogy ugye egy férfi bármikor hazamehet, de egy nő...? :D
válasza: válasza:3-as vagyok:
a poroszos nevelésbe az is beletartozott, hogy nem szabad az érzelmeket kimutatni. a szeretetet tettekkel mutatta ki - szerinte... Mondjuk én nem éreztem...
Egyszer megkérdeztem anyámat, hogy miért nem dicsér meg soha, az nem lehet, hogy mindig, mindent rosszul csinálok... a válasz: nehogy elbízd magad. (kösssssz)
válasza:A nagypapám 80+ de hasonló viselkedés mutat mint az édesapád. Apuval hasonlóan viselkedik , hogy mindeért kritizálja, persze engem is, de csak én könnyebben elviselem és én kapok elget a szüleimtől.
De a lényeg , hogy aki a 2. Vh elött és 50 között született. Keményen kellett dolgoznia, és ha egyetemre akart menni akkor nagyon kellett akarnia szóval bejutni állati nehéz volt , mert nagyon kevés embert vettek fel. Abból pedig nagyon kevesen hagyták ott, és max 1-2 ember csúszott. Valószinüleg ez a régi kép él benne , bár sz orvosin szerintem gyakoribb volt a csúszás már régen is.
szóval ebből indul kiés ezért úgy gondolja, hogy nem élsz együtt a játékkal, hogy nincs elég akaraterőd, szóval ezek a régi sztereotipák élnek benne, és mivel nem fiatalos gondolkodású , nem halad a korral ezért nem is fogja megérteni.
Fogadd el , hogy ilyen . Te pedig próbáldd a saját boldugolásod megkeresni. Kritizálni fog haláláig ,ezt kell fogadnod.
3: Igen, ezt is mindig mondja, hogy ő soha nem beszélhetett volna így a szüleivel, meg hogy én beleszülettem a jóba, nem kellett tennem érte semmit, ilyenek. Jó, tény, neki nehezebb élete volt annó (15 évesen elkergették otthonról...), de minden adandó alkalommal elmondja, hogy ő értem dolgozik még mindig. És hogy szerinte én ezért nem tisztelem eléggé meg nem vagyok elég hálás. De, nyilván hálás vagyok, de egy gyereknek nem csak anyagi szükségletei vannak, de ő nem igazán alkalmas arra hogy ezt kezelje...
Amúgy meg egyáltalán nem vagyunk gazdagok, nagyon alsó középosztály, jó, nemsokára lejár a lakáshitelünk, szóval van egy panellakásunk meg egy suzukink, de az egyetemen kb csak gazdagabbak vannak nálam.
Én próbálok közeledni hozzá, néha egészen jól elbeszélgetünk, de egyik pillanatról a másikra olyan apróságokon fel tudja húzni magát. Mostanság már tényleg azért is szól, ha nincs bevetve az ágyam... Mint a katonaságnál... Amúgy ő kamionozott, kiskoromban havonta 2x ha láttam, persze mindig hozott ajándékot, nincsenek rossz emlékeim, kedves volt mindig. Bár biztos anyu hatása is volt. Ő tökre az ellentéte volt, nagyon melegszívű, mindenkivel végtelenül kedves, már túlzásba is vitte. Engem is már szinte túlságosan szeretett meg féltett. Nem vont be a házimunkába, nem tanított ilyen dolgokra. Aztán mikor meghalt, apámnak is nehéz volt persze (végig ápolta és próbált mellette lenni ahogy ideje engedte, szerette anyut, bár szerintem apunak az első felesége volt a "nagy szerelem", de azért boldogok voltak anyuval és anyu szerelmes is volt nagyon.) Itt maradt egy "neveletlen" kamaszlánnyal. Elhiszem hogy 70 évesen már nem olyan könnyű egy tizenéves tinit nevelgetni... Biztos ez is benne van. Nem vagyok én sem tökéletes, de sokat fejlődtem az elmúlt években szerintem. Azóta apunak lett új barátnője, én soha nem álltam kettejük közé, nem voltam mérges apura sem, hogy szeretne valakit az életébe. Egész jóban vagyunk a barátnőjével is, bár tudom, hogy ő sem nézi jó szemmel a "lustaságomat". Oké, tényleg nem vagyok olyan értelemben háziasszonyos, hogy nem imádom a házimunkát, néha szájhúzva, de azért megcsinálom...
Van féltestvérem, de ő is már negyven fölött van, van gyereke, saját élete. Vele se sok közös témánk van. Apu ezért is néha izél, hogy miért nem keresem vele a kapcsolatot. Igazából én egykének érzem magam, egykeként neveltek, a nővérem olyan, mint bármelyik rokon, akit látok a családi ünnepeken. (Bár igazából rajta kívül csak keresztapámék vannak, de az se valami szoros szál. Meg anyu unokatestvére és apa húga. De ő is nagyon "vidéki" gondolkodású, szerinte se vagyok elég jó háziasszony, meg nem tartok eléggé rendet, stb, ő is abból a generációból van, amikor egy nőt még abban mértek, hogy mennyire házias. Meg hogy a nő dolga, hogy kiszolgálja a férfit. Én persze másképp gondolom már, de mindig csak kinevették a "buta" gondolataimat, hogy az én férjem ugyanúgy kiveszi majd a részét a házimunkából, segít a háztartásban. Apám szerint soha nem találok ilyen férfit. Azért a fiatalok között már nem dívik ez a "nő kiszolgál" dolog annyira, de ő ezt nem fogadja el.
Ami az éjszakai kijárást illeti: persze, félt, de benne van az is, hogy jajj ő nem jár fröccsöt inni a kocsmába, a lánya meg igen. Micsoda dolog. De tökre úgy érzem, hogy elmegy a fiatalkorom, amikor bulizhatnék, élhetnék... Vágyom ezekre a dolgokra azért én is. Minden fiatal manapság. De ebben is csak azt látja, hogy mennyire más már a világ, és hogy a lányok kocsmába járnak, "abszurd".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!