Miért kell ennyire ragaszkodni a szüleinkhez? Régen is így volt?
Tehát van egy ilyen elvárás, hogy a szülő az mindig felelősséggel tartozik a gyereke felé, majd ha a gyerek felnő, akkor ez fordítva. És ahogy megfigyelem, ez általában sok embernek akadályozza az életet (pl. a szülei miatt nem mer lépni, vagy elköltözni, mert nem akarja itthagyni őket). Vagy fordítva.
Azt hallottam, hogy különféle civilizációknál csak az anya megszüli, és az abban a közösségben élők nevelgetik a gyereket, tehát ilyen kommuna-féleségekben (lehet már rosszul emlékszem, valami ilyesmi), és nincs ilyen erős érzelmi kapcsolat, persze ez inkább a spirituálisabb, szellemibb beálítottságú népeknél jellemző, ha jól tudom.
Azért született meg ez a kérdés bennem, mert olyan erős érzelmi kapocs van a szüleim felé, és fordítva is (és legtöbb embernél is), hogyha nekik bármi bajuk esne, akkor azt elég nehéz lenne feldolgozni...
Egyszer egy természet filmben volt, hogy a legtöbb szülő azután haggyja el kolykeit, miután már kettejük kapcsolatabol egyik sem profitál, magyarán nincs haszna.
és akkor ennek kapcsán feltették a kérdést, vajon az emberek életében hogyhogy ilyen sokáig tart a gondoskodás? És arra jutottak, hogy a kapcsolat még akkor is hasznos, ha a dédi 90 éves, unokája már 50. Érzelmi többletet ad. És akkor elgondolkodtam én is. Nagyon örülök, hogy az anyám nem megy el 30 évesen spirituális útra, mint a krisnasok, hanem így a 60 felé még mindig szamithatok rá, és nekem ez fontos! Nem szívesen élnék krisnakent vagy azsiaikent, valószínűleg fogalmuk sincs, hogy mennyivel jobb egy szerető családban élni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!