Mi volt a legnagyobb hiba amit az anyukátok a nevelésetek során elkövetett?

Görcsös megfelelni akarást neveltek belém. Üvöltöztek, ha egyszer 4-est hoztam haza 5-ös helyett. Persze, mert anyám tanárszülő volt, dicsekedni kellett, hogy kitűnő vagyok. Mindenféle különórára is járnom kellett, ha akartam, ha nem. Rám kényszerítették a hittant hogy a nagymama örüljön, minden vasárnapom el* a templomban üléssel. Utáltam, az összes gyerek engem csúfolt, hogy de gáz vagyok, még van aki felnőtt koromban is, ha megtudja ki vagyok "jaj az a gáz nyomi aki templomba járt még 13 évesen is?" -ez maradt meg mindenkiben.

Akkor nem lehetett semmi, se buli, se barátnőnél alvás. Egyrészt fent kellett tartani a szentes mintát, másrészt a szuperul kezelhető tanárgyerek látszatát. 15 évesen bosszút álltam, szándékosan megbuktam, kilövettem 6 helyen a fülem és extrémre festettem a hajam, minden hétvégén berúgtam és a templomnak soha a tájára sem néztem. Akkor persze kétségbe voltak esve, a pszichológus nyugtatta meg őket, hogy ez így normális és hogy talán pont ők ne akarjanak már megfojtani.

Akkor nyáron fogtam magam és stoppal végigjártam a Balaton minden strandját. Azóta is lazán veszem az életem (kivéve a munkám) bár belül még mindig küzdök azzal, hogy meg akarjak felelni másoknak, hogy 110%-ra teljesítsek, hátha attól majd szeretnek (mert ezt tanultam, akkor nem volt szidás, meg "nem szólok hozzád" - ha túlteljesítettem). Szóval ezzel szerintem egész életemben harcolni fogok. De az is biztos, hogy az én gyerekem nem fog oda járni ahova nem akar és ő erkölcstant tanul majd hittan helyett és nem kell ötöst hazavinni és csak az egyesért lesz megszidva. Meg neki meg lesz tanítva, mire figyeljen bulizáskor és ne saját kárán tanuljon, mint én.

A legfontosabb, amit NE csináljon: ne ossza meg az összes gondját a gyerekével. Főleg kisebb korában ne. A gyereked nem a barátod, nem bírja elviselni a szülő összes terhét.

Ja, és ha nem muszáj, ne fenyegetőzzön öngyilkossággal a gyerek jelenlétében.

Én most szültem. Már 7 hetes a kislányom és énis elgondolkodtam ezen mint a kérdező párja.

Elolvastam 1-2 választ és nagyon sajnálom ami egyes emberekkel történt. Szörnyű hogy egy gyereknek ilyen dolgokat kell átélnie.

Hála a jó Istennek a szüleim jók voltak velünk még most is hogy kirepültünk sokat segítenek. Szeretem őket. DE amikor terhes voltam megfogadtam hogy mindig megdícsérem a lányomat amikor csak lehet és a legfontosabb hogy mindig mondani fogom neki hogy szeretem. Visszaemlékezve nekem sose mondták. Azóta minden nap elmondom neki ezerszer.

Remélem hamar elmúlik ez az érzése a párodnak.

Hidd el amikor megszületik a pici már máshogy fogja látni ezt a dolgot.

Egyetlen dolog, bár ez nem nevelés.

Túlságosan akart gyereket, így szerintem nem is érdekelte, kinek szül. Jó lett volna, ha megválogatja, ki legyen az apám.

Én azt bánom hogy anyukám sok bántó dolgot a fejemhez vágott, mindig az alakom piszkálta, pedig jobban elgondolkodom rajta, valahol az ő hibája az hogy én elhiztam 3 éves koromtól.

Ugyanis akkor volt az hogy dadogni kezdtem, rengeteg nyugtató lett belémtömve, ettől folyton feküdtem, tv előtt ültem és rengeteg édességet és kaját ettem.

Tehát ebből nekem két tanulságom is van:

-ne tömd gyógyszerekkel ha beteg (mindig alternativát kerssetek)

-ne piszkáld olyan miatt amiatt nem ő tehet, hanem segitsd ha már olyan helyzetbe került !!!!

Mindig legyetek mellette a bajban és támogassátok majd! :)

A 4-es tanácsát kérlek ne fogadjátok meg!!!

12 évesen ő aztán tudja hogy meg mint...

Költőnő!

Bár én csak egy választ pontoztam le, megmondom őszintén hogy az a 4-es volt, igenis hiába tapasztalataokat kért a kérdező, vannak válaszolók akikkel nem értek egyet.

Szerintem azért vannak a válaszok zöme lepontozva mert valaki/valakik nem értettek vele egyet.

Szerintem ez igy elég normális dolog.