Mit gondolnál, ha a lanyodrol kiderülne, hogy volt már egy abortusza?
Nagyon elszégyellném magam, hogy ilyen rossz szülő voltam, hogy a lányom nem merte elmondani nekem.
Erőteljesen magamba néznék és megpróbálnék jobb szülő lenni ezentúl.
Én igencsak meglepödnék, hogy nem mondta el a problémáját, ugyanis nagyon jó a kapcsolat köztünk. Ha akkor szólt volna, meg tudtuk volna beszélni, hogy miért akar így dönteni, nincs-e esetleg más megoldás - de dönteni akkor is ö döntött volna, én pedig mellette álltam volna.
De mivel a legtöbb családban nem ennyire öszinte a kapcsolat a szülö-gyerek közt, ezért ilyen esetben az a véleményem, hogy az ö teste, az ö gyereke (lett volna), az ö körülményei alapján döntött, az ö döntése, és nekem nincs más dolgom, mint tudomásul venni.
2es szerencsére egy modern világban nem tesz meddővè az abortusz.
Jelenleg babát várok:)
Miért gondoljátok úgy, hogy egy 22 éves hibája, az inkább a szülő hibája?
ÉN nem így gondolom.
"2es szerencsére egy modern világban nem tesz meddővè az abortusz.
Jelenleg babát várok:) "
Ezt jó hallani :) Sajnos van, akinél még ebben a modern világban is képes meddőséget okozni.
Nagyon csalódott érzés lehet megtudni egy ilyen tényt, főleg mert úgy hiszik hogy őszinte a kapcsolatotok.
Ha nem muszáj ne terheld ezzel az infóval őket!
Bármennyire is csűrjük-csavarjuk, az abortusz nem családtervezési vagy fogamzásgátlási eszköz, hanem gyilkosság, és súlyos bűn. Ezen keveset változtat az, hogy törvényes. Ha nem volna az, nem buzerálná a lelkiismeretedet. Tehát van neked olyanod.
Ha van, akkor nyilván öt évvel ezelőtt is volt, és nyilván roppantul nem örültél annak, ami van, és még kevésbé akartad a problémádat azzal terhelni, hogy ezt még valahogy anyukának is el kell mondani.
Vannak esetek, mikor célszerű másoknak hazudnunk. (Bár ez is bűn.) Nincsennek azonban olyan esetek, mikor célszerű SAJÁT MAGUNKNAK hazudnunk, úgyhogy azt a kijelentésedet, hogy nem bántad meg ezt a döntést (melyiket? Hogy abortuszod volt, vagy hogy nem mondtad el a szüleidnek? Tök mindegy, mert mindkettőt.) a másnak hazudás kategóriájába utalom. Roppantul remélem, hogy saját magadat nem áltatod ezzel. Ha nem így lenne, ez a kérdés nem jelent volna meg ezen az oldalon.
Valamennyien szoktunk hibákat és bűnöket elkövetni, a bűnbánat, amit tapasztalsz, természetes és egészséges. Ha pedig a véleményemre is kíváncsi vagy, akkor én azt javasolnám, hogy ezt ha akkor úgy vélted, hogy jobb, ha nem mondod el, ha az akkori énedhez képest nem történt kardinális változás, akkor nagyon valószínű, hogy most is jobb, ha továbbra se mondod el. Inkább lép túlj rajta, és azzal foglalkozz, hogy többet ilyet ne csinálj. Ugyanis embert ölni bűn, és a saját gyerekünket megölteni meg halmozottan az.
Alacsony pontszámom őszinteségemnek köszönhető, az emberek igen jelentős része egyszerűen képtelen ezt elviselni, különösen , ha találva érzi magát, és nem kel szembesülnie.
Abortusz és abortusz közt is nagy különbség van.
Egy 4-5 hetes magzat gyógyszeres elhajtása miatt abszolút nem ítélkeznék, ez még csak almamag nagyságú, véletlenül is becsúszhat. Két fiatalnak csak akkor legyen gyereke, ha mindketten tudatosan akarják.
Teljesen máshogy ítélném meg akkor, ha 11-12 hetes magzatot vetetne el, kulturális szegénységi bizonyítványt állítana ki ezzel magáról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!