Ez már mindig így lesz? Helyrehozhatatlan? Mit tegyek?

Nem kell mindent elhinni a pszichológusnak/psziciháternek.

Ha engem kérdezel, pszichés betegség NEM LÉTEZIK. Az embereket nem egy kaptafára tervezték, csak azért, mert nem úgy gondolkozol/ nem úgy működsz mint más emberek, még nem vagy beteg... de lehet csak az őrület beszél belőlem, mert nekem meg bipoláris zavarom van, úgy tíz éve kezdődött :)

- OFF -

Pillanatok alatt tanulok nyelveket, és a létező összes művészeti ágban fel tudom találni magam, eredményesen. Ha gyakorlati dologról, fizikai munkáról van szó, egyszer megmutatod, és onnantól csinálom egyedül.

Cserében a memóriám zavaros, figyelmetlen vagyok. Ha az elméletet megtanulom, másnapra elfelejtem. Néha nem jut eszembe a telefonszámom, vagy a címem. Az embereket csak napok után ismerem fel arcról, a neveket nehezen jegyzem meg, egy idő után el is felejtem. Ingadozik a hangulatom, hol visszahúzódó, csendes, rosszkedvű vagyok, hol mániákusan pörgő, "világmegváltó", egoista. Ilyenkor elég durván be tudok szólni, észre sem veszem. Elvileg "ultra rapid" betegségem van, akár többször is változhat az állapotom napközben.

Ha visszaolvasod a - koránt sem - panaszáradatom, azt veheted észre, hogy ezek normális emberi tulajdonságok, mindenkivel előfordul, csak esetemben kissé felnagyítva. Mindenkinek vannak jó és rossz pillanatai, mindenki lehet figyelmetlen vagy éppen gyakorlatias, csak nálam egy kicsit meghatározóbbak ezek a jegyek. Őrület lenne? Dehogy, egyszerűen így születtem, így működik az agyam. Arra lettem teremtve, hogy alkossak, csináljak valamit, nem arra, hogy megfigyeljek. Talán egy flúgos professzorhoz lehetne hasonlítani, csak az elméleti tudás nélkül, nyilván :D

Ezért sem "gyógyítható", csak "kezelhető" a "betegségem", semmit nem csinálnának, csak elnyomnak a gyógyszerekkel, hogy elég robot legyek ahhoz, hogy dolgozhassak. Próbáltam, nekem többet be nem adják. Nem, nem vagyunk robotok, hogy csak legyen elfogadott, amit belénk programoznak. Azért veszik ezt betegségszámba, mert mi, "őrültek" nehezebben illeszkedünk be a társadalomba. Én pl. normál munkahelyen nem tudok dolgozni. Szeretek nagyon, hiányzik is, de ha három összefüggő napnál többen el kell mennem itthonról, kikészülök. Akárhová, nem csak dolgozni. Volt, hogy férjem hívta fel anyámat hogy mégsem megyek le szülinapozni, mert a sarokban kuporogva zokogtam, hogy nem bírok elindulni. Egyszerűen nem akartam, nem tudtam menni. Ez munkahelyeimen is így volt, ha megerőltettem magam és mégis bementem, rosszul lettem, nem bírtam jól teljesíteni, sokszor azt sem értettem, mit mondanak nekem. Ez kiküszöbölhető lehetne azzal, hogy ha "olyan" napom van, nem megyek be, de a robottársadalom nem így működik, ha fejreállsz is mész, kész :)

Azóta ha rossz a kedvem, otthon maradok, bármiről legyen is szó. Nem örülnek neki, de én így vagyok jól. Lehetne akár lustaságnak is nevezni, értéktelen tagja vagyok annak a társadalomnak, aminek az időbeosztásához képtelen vagyok alkalmazkodni. Ha nem próbálok megfelelni annak a szerepnek, ami nem én vagyok, akkor érdekes módon pont olyan vagyok, mint más, egészséges emberek. Legfeljebb a férjemnek kell tudnia, mikor ne idegesítsen fel, hogy ne repüljenek a tányérok. Előfordul máshol? Naná.

- ON -

Ne sajnáltasd magad. A pszichiáterek nem orvosok, nem látnak a fejedbe, csak az állítólagos tüneteid alapján sorolnak kategórikusan különféle betegségekbe.

Ha a szüleid valóban gyűlölnek, az legfeljebb attól lehet, hogy békésen belesüppedtél az "őrület hullámaiba" most, hogy gyakorlatilag engedélyt kaptál rá.

Nagyobb a valószínűsége annak, hogy semmi bajuk nincs veled, csak a saját magadba vetett csekély hited miatt te meséled be az egészet magadnak. Az meg távol áll bármilyen mentális problémától.

A pszichiáterek betnaulnak egy rakás tünetet amit az interneten pont úgy megtalálsz, ahogy azt ők is tudják, majd ráhúzzák minden jöttmentre, akik véletlenül nagyjából ugyanazon észrevételeiket mondják be.

Az esetek 80%-ában feleslegesen tömik az embereket gyógyszerrel, legtöbbjüknek elég lenne pár beszélgetés, a mai rohanó világban szinte törvényszerű ha valakinek sérült a lelke, de azt nem a gyógyszerek fogják "megjavítani".

Baromi kevés az olyan eset ami tényleg orvosi segítséget igényelne, és ezekből baromi kevés jut el pszichiáterhez, mind az utcán őrjöng.

Amíg nem tudnak valami értelmeset felmutatni, senki nem fogja őket komolyan venni. jogosan.