A 12 éves lányom vegetáriánus akar lenni, mint én. Nem beszéltem rá, de az apja engem okol, veszekszünk. Mit tegyek, kit győzzek meg?
Azért aktuális most szombat reggel a kérdés, mert hétvégén az apjánál és a nagyszüleinél lesz és ott kikerülhetetlen a hús és tudom, hogy veszekedés lesz, mert a lányom nagyon makacs tud lenni.
2 - 3 hete végignézett és végignézetett velem is egy vágóhidas filmet, az volt a címe, hogy Földlakók, tényleg brutális és annak a hatására döntött így, hogy vega lesz, azóta nem is evett semmi húst, megundorodott tőle.
De az apja, azt hiszi, én beszéltem tele a fejét és én nézettem vele meg ezt a brutális filmet! Ez háborít fel a legjobban! Ha tehetném, óvnám, minden ilyen brutális látványtól, de nem ülhetek mögötte állandóan, mikor netezik, ez a film meg fenn van a Youtube-on.
Eszem ágában sem volt a gyereket arra nevelni, hogy ne egyen húst, hisz ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse.
Igaz, nem is főztem, sütöttem neki, mert nem tudok, még sosem csináltam, kisgyerekkorom óta nem eszem ilyesmit.
De számára a nagyszülőknél kikerülhetetlen és mikor az apjánál van, akkor is kapott, de most nem fogja elfogadni náluk, már előre félek, tudom, hogy engem fognak okolni és mindennek lehordani.
Mit tennétek a helyemben?
Meggyőzni a lányomat nem tudom, mert reggel óta kérlelem, hogy legalább a nagyszülőknél fogadja el, hogy nehogy megsértődjenek.
"viszont ugyanolyan céllal indul a világnak, mint bármely más élőlény: hogy szaporodjon és továbbvigye az életet...ha idő előtt megölik, akkor nem teljesíti ezt a célt...ha egy állatot megfelelő módon ölsz meg, az sem érez szinte semmi fájdalmat..."
Ezt a gusztustalan gondolkodást honnan vetted? :(
Ez nem érez fájdalmat, ha megfelelő módon ölik:
De ezt sajnálni kell, mert nem szaporodott eleget:
???
Ne is haragudj már, de ezek az állatok, akiket lemészárolnak meg soha az életben nem szaporodnak, nem is látják a másik nemű társaikat, mert külön ólban tartják őket. A tenyészetre külön egyedeket tartanak. Ez annyira beteg számomra, hogy a növényt sajnálod, az állatot nem, hogy az valami hihetetlen.
Azt javaslom szülőként támogasd a lányod a vegetáriánus életmódban, csinálja, semmilyen rizikó nincs benne. Inkább tájékozódjatok a témában és minden oké lesz. Sok sikert!
szerintem ez a vega vs hús vita parttalan.
A hús evők a hús mellett fognak érvelni, a vegák meg a zöldség/gyümi mellett.
Mindenki egye azt amit akar, és mások döntését tartsa tiszteletben.
"#5 talán: nem, az embernek NINCS szüksége húsra. Az ember nem ragadozó."
-az ember mindenevő és nem növényevő!
"...az ember mindenevő és nem növényevő!..."
De az nem azt jelenti, hogy húst is ennie kell. Pl. a sertések és a medvék nagy része is mindenevő, mégis vígan elélnének csak növényi táplálékon is. Egyébként is a táplálékuk nagy részét növények teszik ki, annak ellenére, hogy pl. a medvék a ragadozók családjába tartoznak. A húsevés a mindenevőknek csak egy lehetőség, ha nem állna rendelkezésre elegendő növényi táplálék, vagy egyszerűen csak kiegészítésképpen, de nem létfontosságú.
A közeli rokon emberszabású majmok is növényevők. Nagyritkán esznek csak meg bogarat csigát tojást stb, mégritkábban de elfognak kisebb majmokat,viszont e nélkül is vígan elélnek.
Az ember kibír sok fajta étkezést,ezért van mindenhol elterjedve. Pl eszkimó nem élne meg vegetáriánusként,mert nincs ott sok növény,tehát akár teljes húsevőként is életbe maradunk. Szóval lehet választani.
" Pl. a sertések és a medvék nagy része is mindenevő, mégis vígan elélnének csak növényi táplálékon is."
-a zárt környezetben tartott sertéseknek is szükségük van ásványi anyag és vitamin kiegészítésre, s ezeken kívül a lizint és metionint is ki kell egészíteni...az ember fogsora és szinte használaton kívüli vakbele sem a kizárólagos növényevést preferálja...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!