Anya teljesen átakarja venni az életem. Mi a véleményetek?
20 vagyok, tudom már nagykorú és nem szólhat bele stb...
Mégsem akartam sosem úgy megbántani de ezek szerint mégis sikerült. Ugyanis rendeltem egy 500 Ft(!) értékű szoknyát, egy ruhát, és egy magassarkút (platformos). Sosem rendeltem és kipróbáltam végre, mert tetszettek is, és egyszer egy évezredben költhetek magamra. Saját pénzből, ugyanis sosem kaptam zsebpénzt.
Aztán kiderült csak a szoknya, hazajött, üvöltözött. Köztudott hogy foggal körömmel ragaszkodik hozzám mióta a nővérem elment. Mindenre rákérdez, amivel nem is lenne baj ha nem tömegesen csinálná. Páromat nem szereti (távkapcsolat, 4 év- külföld), sőt, mert sajnos voltak elég balhék amiből sikeresen kilábaltunk de folyamatosan felhozza anya a sérelmeket. Vitáztunk, én is visszaszólalkoztam. Aztán kicsúszott hogy nem sokáig megy ez, mert elmegyek. Aztán fellökött az ágyra, majd azt mondta ha agyon is kell hogy verjen de én itt vele fogok megöregedni, mert nem hagyja hogy elmenjek. Tudom, kb. ha 14 évesnek nézek ki sajnos testalkat miatt, de attól még normálisan gondolkodom. Annyira rosszul esett hogy a saját anyukám szeretne korlátozni, hogy vagy fél percig pislogtam... :( Sokan kérdezik hogy miért hagyom hogy ennyire visszafogjon... nem tudom, nem akarom bántani. Mégis el szeretnék menni, párommal kezdeni. Még 1 évem van a suliból, azt végig akarom gürcölni, és utána alakítgatni szeretném az életemet. Csak egyszerűen keserűen érzem magam...
Mégis hogy tudnám kilábalni azt az időszakot amikor már szeretnék menni? Mondjam hogyha ragaszkodni akar annál rosszabb lesz?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi volt a problémája a szoknyával? Nem vehetsz magadnak ruhát?
Egyébként beteges a viselkedése. Sem fizikailag bántalmazni, sem lelkileg terrorizálni NEM ELFOGADHATÓ. Egyáltalán. Nem normális.
Amúgy dolgozol suli mellett?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Általában mindig azon vitázunk ami nekem tetszik, az neki nem, és arra hajt hogy akkor ne vegyem meg. Nem mondom hogy a legjobb, legcsodálatosabb, de nekem bejött... :)Erről van amúgy szó:
Igazából azon van kiborulva, hogy ne "kurv*sodjak" el, holott azért mert mondjuk csinosabb darabokat veszek, attól még tudom magamról hogy nem vagyok az.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem amint lesz lehetőséged, úgy menj el, hogy vissza se nézz. Nem kell vele maradnod, szép is lenne....... oké, hogy nem akar egyedül maradni, és az, hogy ő nem boldog, akkor te se legyél az, meg mi az hogy..szóval szerintem a lehető legjobb lesz, ha el tudsz majd tőle költözni! :) az ilyen szülő mindig csak hátráltatni fog, de készülj fel, jöhet még az, hogy öngyilkossággal fenyeget, stb, de ezeknek se kell bedőlni, csak eszközök lesznek, hogy el ne menj.
Szerintem jól tetted, hogy vásároltál magadnak, pláne ha még lélektanilag is nagyon jól hatott rád, úgy értem, saját pénzből, magadnak. Inkább irigy rád, mert előtted az élet.
Nem akarod bántani, de hagyod, hogy bántson. Ez hol fair a részéről? Magadra gondolj, mert ha ő ilyen, ha fejre állsz, akkor sem fog változni.
kitartás!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem csinos a szoknya, nincs benne semmi k**vás. Azt meg, hogy nem vagy csinos, sürgősen felejtsd el. Anyukád mondta? Csak el akar nyomni, el akarja venni az önbizalmad, hogy hozzá légy láncolva és ne merj ellenkezni!
Szeresd magad, különben tönkremész!
Amilyen hamar csak tudsz, költözz el. Nem mondom, hogy felé se nézz, mert hát az anyád, de ne hagyd hogy visszasírjon hogy ő most egyedül van és hálátlanul elfordulsz tőle...
Nézd meg, itt a gyakorin felnőtt férfiak is küzdenek hasonló gondokkal mert a mama nem bír nélkülük létezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!