Normális szülő az amelyik nem segíti a felnőtt gyerekét anyagilag, de a kutyájának több százezres kutyaházat csináltat?

Egy felnőtt gyereket miért kéne pénzelni? Ha a szülő akarja támogatja, de kötelezővé ezt nem lehet tenni. Gondolom nem arról van szó, hogy a "gyereknek" az utcán kell aludnia, nincs mit ennie stb.

Nem tudom milyen kutyaház kerül több száz ezerbe, inkább azt tudom elképzelni, hogy esetleg kellett egy normális kennel (házzal), de ez meg megint egy egyszeri beruházás.

Amúgy meg teljesen mindegy mire költi a szülő a pénzét, vagy neki nem lehet hobbija? Ha most utazgatna, színházba járna stb. azért is betámadnád? A kutyázás is egy (drága) "hobbi", de ezt nem mindenki érti meg.

Nálam is havonta nagyobb összeg elmegy a kutyázásra (minőségi kaja, vitaminok, felszerelés, iskola), de ez nem jelenti, hogy elfordulok a gyerekemtől. Nyilván, ha nagy bajban lenne kevesebbet költenék a kutyáimra és segíteném a gyerekem. De, ha azért, hogy neki több legyen azt kérné tőlem, hogy mondjak le arról, ami az én boldogságom, és csak azért gürizzek, hogy egyik napról a másikra éljek, mert másra nincs pénzem biztos, hogy elhajtanám.

A másik, hogy ha nekem "feltételhez" szabná a gyerekem a gondoskodást inkább nem kérnék belőle.

Emberek!

Tényleg egy kutya fontosabb?

Nem az a kérdés,hogy te szeretnél-e engem 10-es.Annyit tudsz rólam,hogy nekem egy gyerek fontosabb,mint egy állat.

9-es voltam.

Egyetértek a legtöbb válaszolóval. "Gyerek" szemszögéből tudok írni. A szüleimnek van két kutyája, tudom mennyibe kerülnek csak az alap dolgaik és akkor az olyan extrákról még nem mesélek, hogy mi van akkor ha beteg lesz, vagy ne adj isten műteni kell.

A bátyámmal mindketten kirepültünk és éljük a saját életünket, ahogy a szüleink is. Anyagilag függetlenek vagyunk egymástól. Nem fogadnak el tőlünk pénzt, amit azzal kompenzálunk, hogyha tudjuk, hogy nagyon vágynak valamire, csak éppen nem költenének rá, akkor azt megkapják tőlünk. Nekünk sincsen szükségünk az ő anyagi támogatásukra, de szinte minden egyes alkalommal, amikor hazalátogatunk vár valami a régi szobámban, mondván, hogy "megláttam és úgy gondoltam tetszene".

Tudom, hogy számíthatok rájuk anyagilag, ahogy ők is ránk. Nem fix támogatással (el sem fogadnám), de ha megszorulnánk problémázás nélkül kisegítenének. A pofám leszakadna, ha azt számolgatnám mennyit költenek a szüleim a kutyáikra, amit inkább nekem is adhattak volna, csak hogy az én zsebemben több legyen. Semmi közöm hozzá, az ő pénzük.

Nem adják nekem azt a pénzt, amit a kutyákra költenek, még is van két gyerekük, akiket bármikor felhívhatnak azzal, hogy "orvoshoz kéne vinni". Undorító az egész gondolatmenet és az a baj, hogy nem a kutyával van alapjáraton a gond, hanem a pénzzel. Ha luxusnyaralásra költene a szülő, akkor az lenne a baj.

Nyilván más téma az, ha a gyerek önhibáján kívül kerül olyan helyzetbe, hogy nincs mit ennie, de normál helyen nyilván ilyen esetben segít a szülő.

Termeszetesen nem fontosabb, de undorito mas penztarcajaban turkalni es azt lesni mikor, mire kolt az illeto(ugyebar az anyuka). Raadasul nem egy gyerekrol van szo, aki hatterbe van szoritva es szaraz kenyeren kell elnie nap, mint nap csak, hogy mindent megkapjon a hazi kedvenc. Hanem egy felnott emberrol, aki mar magaert felelos. Raadasul ez a "csak akkor adok, ha kapok "mentalitas vmi nagyon gaz, foleg szulo-gyermek kapcsolatnal.

Amugy meg nehezen tudom elkepzelni, hogy aki allitolag "tobb szazezerert" csinaltat kutyahazat, valahogyan nem segiti/ segitette a sajat gyereket is az eletben. Csak gondolom a kerdezo errol elfeledkezett, vagy nem is akarta megemliteni.

Nem vagyok híve a "tegyünk a gyerek segge alá mindent" mozgalomnak. 16 évesen önállósodtam, éjszakai vagonrakásokból éltem, és abból finanszíroztam a tanulmányaimat is. És higgyétek el, baromi jó volt ez így, ahogy volt. Megtanultam becsülni a dolgaimat, amit a saját izzadságomon teremtettem elő.

Később a gyerekeimnek csak a tanulmányaikat álltam, se kocsit, sem lakást nem kaptak tőlem. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen a nagyobb volumenű kiadásaikra szoktak tőlünk "kölcsön" kérni, amit aztán természetesen sosem látunk viszont. :)) De szeretetben, sok törődésben nevelkedtek, és pillanatnyi kétségem sincs, hogy ha véletlenül magatehetetlen állapotba kerülnénk, valamelyikük mindig ott lenne mellettünk.

Nem értem a problémát.

Felnőtt ember vagyok, a szüleimtől függetlenül élek. Nem tudom, mennyi a jövedelmük, de nem is érdekel. Arra költik, amire akarják. Apukám például az autóra, gondolom kapuzárási pánik. De az ő dolga.

Azt viszont tudom, hogy ha bajba kerülök, akkor nyugodtan szólhatok és segítenek. Ez a fontos, nem a havi rendszeres bejövő :)

Szerintem nem a kutyaházról lehet szó konkrétan,hanem inkább a törődésről.

Itt a szóban forgó gyereknek úgy néz ki ,hogy szüksége lenne a kutyaházra elköltött pénzre,vagy az abból megvehető dolgokra,amik embernek fontosabbnak ítélhetők,mint a kutyának a kutyaház.

Normális szülő pedig nincsen.Úgy néz ki egy szülő mindig rosszul dönt,hogy a gyerekének mire van szüksége,vagy mennyit kellene törődni a gyerekével.Ez benne van szülő-gyerek társasjáték szabályaiban;úgy néz ki.Utólag minden kevés,vagy sok,vagy nem az,ami kellett volna.Ilyenek vagyunk.