A feleségem 6 hete szült és nem tudja elfogadni hogy anya lett, azzal a szoval érvel, hogy ő nem tudja nevelni a gyereket, neki ez egy nagy feladat, és nincs felkészülve rá mitt tegyek vele?

"sirt a baba nem tud mit kezdeni a helyzettel és bepánikol"

nem pánikolni kell, hanem ringatni szegénykét!

de, megy a szövegértés

"nincs felkészülve rá"

a baba felvan rá készülve? egy magatehetetlen kisember könyörgöm, ki a felnőtt??

a lepontozónak is befigyelhetne egy saller!

ő biztos hagyná szenvedn a gyerekét. állatok. bocsi nem. még egy állat sem viselkedne így.

Beszélgess vele sokat az érzéseiről hogy megtudd mi okozza ezeket a félelmeket nála, hogy miért érzi nagy feladatnak a "nevelését". Olyan sok minden közrejátszhat, pl. tervezett volt e a baba, milyen volt a terhessége, a szülés, van e akire számithattok segitség ( nagyszülők), nem e érzi magát " bezárva", szoptatja a babát?

Nyilván a baba érkezésével az eddigi megszokott életetek megváltozott, ezt mindenki átéli valamilyen formában. Én saját magamból tudok csak kiindulni, nekem más jellegű problémáim voltak, depresszió de nálam később jött elő, kb.mikor 3-4 hónapos lehetett a fiam. Biztosan találtok megfelelő segitséget, de fontos hogy éreztesd vele számithat rád, és együtt meg tudjátok oldani a problémákat. Olvasson gyermekgondozàssal kapcsolatos könyveket, nézzetek utàna hol van lehetőség babaúszásra, baba-mama csoportok, később eljárhatna a babával és jobban összecsiszolódnának. Menjetek sűrűn együtt sétálni a babával, ha vannak nagyszülők, barátnői, kérd meg őket hogy látogassák meg, ne érezze magát egyedül. Remélem hamarosan jobbra fordul az állapota és kivánom hogy legyen sok örömötök a kis csöppségben! Ahogy nő, fejlődik egyre több mindent csinál a babátok, szerintem úgy fog változni a feleséged és az anyai érzései/ösztönei is egyre erősebbé válnak.

Őszintén szólva az első gyereknél pont így voltam.

Vártam a naaagy csodás érzést, mikor a kezembeadták a kicsit. Ott volt egy kis ordító ödémás csomag, amire mondták hogy az enyém. Az érzés pedig nem jött.

Szarembernek, szaranyának éreztem magam.

Nem is szóltam szinte a picihez. Elláttam, de folyton ideges voltam és féltem hogy valamit rosszul csinálok.

A helyzet akkor változott meg, amikor elkezdtem visszajelzést kapni a babától. Egy mosolyka, vagy hogy cuppogva eszi a bébiételt, ilyesmik.

De addig szörnyű volt.

A legrosszabb amit tehetsz hogy te is gerjeszted a pánikot. Segíts a párodnak és dicsérd meg.

Nem hiszem, hogy kóros. Sokan annyira a társadalmi elvárásoknak akarnak megfelelni, hogy belekattannak az új élethelyzetbe.

Biztatás, dicséret sokat jelent ilyenkor.

Pont emiatt a jelenség miatt fogadtam meg még terhesen, hogy én biztos nem teszem olyan magasra a lécet. Este még életben van a gyerek, akkor vállon veregetem magam.

Így nem is görcsöltem rá és idővel belejöttem.

Beszélgess vele sokat, dicsérd apróságokért is (nézd már, milyen ügyesen tisztába tetted). Vagy ha a kezében van a gyerek és éppen nem sír: "látod, hogy megnyugszik nálad!"

Így lehet a negatív gondolatait pozitívra "cseréltetni". Idő és kitartás kell hozzá, néhány nap alatt nem lesz változás, ez hetek kérdése.

Kérdező! ezt az idézetet mond el neki, nagyon sokat jelent egy anyának!!!

"Néha talán úgy érzed, csak egy kéz vagy, akinek mindig ott kell lennie, egy tejcsarnok, ami nonstop nyitva tart, egy öl, amiben mindig van szabad hely, egy láb, aki mindig rohan, ha hívják.

De a babának sokkal többet jelent ez: biztonságot, bizalmat, jelet arra, hogy a világ jó hely, ahol gondoskodnak róla, ahol szeretik őt, ahol érdemes élni, mert csodálatos. Épp, mint anya .

"

Vida Ágnes