Szülők, mit reagálnátok, ha a lányotok elmondaná, hogy sokat gondol az öngyilkosságra?

Természetesen maximálisan komolyan venném. Ilyent senki nem mond alapos ok nélkül, még akkor sem, ha igazából nem akar öngyi lenni, de valami komoly problémája biztos van.

Első körben megbeszélném vele, Bár ez nem reális, mert bízom benne, ha lesz gyerekem, soha nem fog idáig jutni.

Második körben pszichológushoz vinném. Hiába nagykorú, rábeszélném. EZ nem normális állapot. Nyilván nem erőszakkal, mert úgy nem lehet, de ha 18 évig csak félig-meddig jól neveltem, akkor talán lehet vele beszélni erről.

Ó, eddig csak a kérdést olvastam.

AKkor beszélj a pároddal, ha bízol benne, de egyedül is elmehetsz.

Szerintem a szüleid is jól reagálnának, mert az írásod alapján nem volt komoly összetűzésetek.

Hidd el, a szülők alapesetben sokkal jobban szeretik a gyerekeiket, mint gondolnád. Én is tapasztaltam. Csak sokszor nem a legjobb eszközt választják.

Beszélj a pároddal. Kizártnak tartom, hogy elutasító lenne. Ha netán mégis, akkor legalább időben kiderült.

Hol laksz?

Ha a szülők is barát is visszautasít, keress meg priviben. Bár kétlem, hogy erre szükséged lenne.

Én 40 körüli budapesti nő vagyok.

Szomorú lennék, mert ez azt jelentené, hogy a lányomból nem egészséges fiatal nő lett, hanem egy érzelmileg labilis szerencsétlen (aki megenged magának ennyire aljas érzelmi zsarolás). Nem szidnám le, de onnantól kezdve máshogy tekintenék rá.

Ha pl. 20 évesen se iskolába nem járna, se nem dolgozna, és amikor arra figyelmeztetném, hogy kötelességek is vannak, az életben, akkor fenyegetőzne ezzel, akkor jellemileg örökre leírná magát előttem.

Gondoskodnék róla, mint egy hülye gyerekről, hogy többet ne fenyegetőzzön, mert ilyen nő ne akarjon családot alapítani férfival.

14-es válasz adó tipikus kreten. Aki ilyen esetben pont olyan mint amitől a kérdező fel.

Szerintem ennyi idős korban komolyan fognak venni főleg ha felvazolod nekik hogy mi zajlik benned és ez mennyi ideje van.

Az én családomban mindkét testvérem követett el öngyilkosságot, de egyik sem szólt előtte, csak akkor tudtuk meg amikor a kórházból hívtak minket. Valószínűleg a gyereked több figyelemre és szeretetre vágyik. Vidd el egy hétvégére valahova és beszélgessetek el

Nem szabad hisztinek venni. Én majd belerokkantam amikor a húgom és a bátyám élet halál között volt. Sajnos a mi szüleink nem mutatják ki a szeretetüket és csak magukkal vannak elfoglalva

Meg is lett az eredménye. Szerencsére én hamar el tudtam szakadni tőlük és gyorsan felnőttem. Anyámék sose vettek minket komolyan, ne tedd ezt te is. Mi most már jól vagyunk, de jó messzire költöztünk a szüleinktől, és nem látogatjuk őket túl sűrűn, de nem hiányzunk nekik, nagyon jól elvannak a gyerekeik nélkül

A bátyám már nem is beszél velük. Szóval mentsd meg a kapcsolatodat a gyerekeddel.Én tapasztalatból "beszélek ".

Ne foglalkozz #14essel...nem teljesen épelméjű.

Én azt javaslom, hogy a barátod támogatásától függetlenül keress egy pszichológust. Hidd el, nagyon sokat segíthet. Ez a szakmája...rávilágít dolgokra, kiöntheted neki a lelkedet és ha az elején nem is megy, mert hát egy idegen, idővel megtöri a jeget.

Viszont ezt neked kell belátnod, hogy a pszichológusok nem akarnak rosszat.