Hogyan oszlassam el a rossz gondolataimat a szüleimről?

Szóval pár hete költöztem össze a párommal, ezzel együtt ugye el is költöztem otthonról.

Az elköltözésem nem volt zökkenőmentes a szüleim részéről, akkor még nagyon "nem akartak engedni", de hát muszáj volt, mert felnőttem és önálló akartam lenni, hajtott a vágy. :)

Teljesen önállóak vagyunk a párommal, vezetjük a háztartást, mosunk, főzünk, takarítunk, dolgozunk, stb.

Mivel nem egy városban lakunk így már a szüleimmel, így ritkábban látjuk őket. Eddig hetente egyszer láttam őket.

Egyébként már valamivel kedvesebbek azóta, amióta elköltöztem, gondolom azért, mert tudják, hogy ritkán látnak és el kell fogadniuk a helyzetet, hogy önálló útra léptem.

Nem beszélünk mindennap telefonon, néha hugommal beszélünk az interneten keresztül, azóta is egyszer voltak nálam a szüleim, én is 2-3-szor náluk.

De elég ritkán találkozunk, és már már nem is beszélünk, csak kósza alkalmanként, de akkor is én keresem őket.

Amíg otthon laktam, eléggé stresszes voltam miattuk, állandóan irányítani, beleszólni akartak mindenbe, így velük kapcsolatban mindig feszengek és stresszelek a közelükben. Nem vagyok felszabadult egyszóval.

Mostanában azon pánikolok, hogy otthon ők biztos kibeszélnek engem, meg szóvá teszik, hogy alig találkozunk, de pl. a munka miatt nem is tudok gyakran menni. Soha nem tették szóvá, hogy nem megyek gyakran, ez inkább már csak az én feszengős természetem agyszüleménye.

Illetve azon is stresszelek, hogy mi van, ha kicsit utálnak, hiába mutatják a kedveset. Leginkább anyukám részéről érzem, hogy hiába közvetlen velem (ami soha nem volt így eddig), néha mégis olyan visszazárkózott. Múltkor pl. kipróbáltam a webcamozást életemben először, gondolván, jó alkalom lesz velük így beszélgetni. Apukám beszélt, mesélt, de anyukám semmit nem mondott, elzárkózott, egy darabig ott ült, félénken beszélt, majd ott hagyta a gépet.

Aggódom... :( hogyan tudnék túllépni ezen?