Háztartásbeli lettem 21 évesen. Az anyámra nem számíthatok. Mit tegyek, hogy megváltozzon a helyzetünk?
Anya tavasszal megismerkedett a "szerelmével", azóta teljesen megváltozott. Ezalatt azt kell érteni, hogy minden és mindenki megszűnt a számára, aki nem a pasi... Még a féltestvéreim is (16, 14 és 9 évesek). Sosincs a testvéreimmel, én nevelem őket.
Nehéz még úgy is, hogy a takarítást és a ház körüli dolgokat megcsinálja más és a kajával sem kell mindig törődnöm. De 3 gyerekről, 2 kiscicáról és 2 kutyáról gondoskodni elég fárasztó meló 21 évesen.
Ráadásul a 16 éves húgommal eleinte borzasztóan nehéz volt, igazi "bulikirálynő" szerepében van a gimiben, azt hiszi, a népszerűség a legfontosabb. A 14 éves öcsém rendszeresen idehozta a lányokat, folyton bajba kerül, a legkisebb öcsém pedig nagyon mozgékony, eléggé hiperaktív és ami a szívén, az a száján... Ezek miatt van is vele néhány probléma. Az elején katasztrófa volt minden, csak veszekedtünk és nyírtuk egymást. A nyáron ideköltöztem, mert anya vakációzni ment a barátjával. Azóta itt lakom, Anya hol itt van, hol nincs, tudom, hogy nem számíthatunk Rá.
Pl. 2 hete is hazajött, elmondta, hogy vége a pasival és hogy tudja, mennyire szörnyű anya volt az utóbbi időben, de ez változni fog, mostantól minden idejét a családjára fordítja. Ez tartott pár napig, majd újra összejöttek és azt mondta, hogy decemberben elutazunk egy tengerpartra, a Karácsonyt is ott töltjük. Mondtam, hogy akkor még suli van, erre az volt a válasza, hogy akkor majd én utánamegyek a gyerekekkel, ha elkezdődött a szünet...
Szeretném, ha valami változás történne, mert ez így nagyon nem jó. De ha beszélni próbálok Vele, csak az a válasz, hogy túlreagálom és hogy most nincs ideje erről beszélni.
Legalább pénzt ad neked, amiből tudsz a tesóidról gondoskodni?!
Amíg anyád nem jön rá, hogy a gyerekei az elsők,addig nem tudsz mit tenni!
Persze, a pénz nem gond. Annyit költünk, amennyit szeretnénk, abba nem szól bele.
Csak az az elkeserítő, hogy sosem tudni, mikor van kedve anyát játszani és vesz tudomást a gyerekeiről.
A legjobb barátnőmmel laktam. Aztán ideköltöztem, mert ha Anya nem volt itthon, akkor a testvéreimmel senki nem foglalkozott. Azt csináltak, amit akartak.
Vagyis jó, elméletben a nagyi vigyázott rájuk. Ez abban merült ki, hogy reggel a legkisebb öcsémet felvette a ház előtt kocsival és délután elvitte a programjaira.
Hát ennél több nem is várható egy nagyitól, ha a szülők csak jódolgukban vesztek meg. De egy felnőtt féltesótól se.
A féltesók apuja hol van a történetben?
Az apukájuk Bécsbe költözött, ritkán találkoznak.
Nem fogom odaadni őket a gyámügynek, Nekik az maga lenne a pokol.
Már gondoltam erre, de végül is elvetettem az ötletet.
1. Csak a 9 éves öcsémnél tudna segíteni.
2. Nem szeretném, hogy bárki tudja, milyen az anyánk és hogy milyen lett az életünk. Olyan lenne, mintha én képtelen lennék foglalkozni velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!