Helo mindenki! új vagyok itt, de úgy éreztem hozzátok fordulok most. Mit tegyek ha elment a lelkesedésem és a kedvem az elköltözéstől?

Hehe, miért ment el a lelkesedésed?

1. teljesen mindegy mit gondolnak a szüleid, mert nem fognak veled odaköltözni a párodhoz. Nem kell a szövegelésüket sem hallgatnod, nem fognak lelombozni, vitatkozni, MERT NEM LESZNEK OTT.

2. hát, szerintem ha azt tervezgetitek a párotokkal, hogy összeköltöztök, akkor a szülők tiltakozása pont hogy amellett érv, hogy menj. Erre te inkább úgy döntesz, hogy maradni akarsz. Furcsa. Nagyon bizonytalannak tűnsz ebben a párkapcsolatban, ha inkább a szüleidet választod, mint a párodat. Én azt érzem, hogy nem igazán köteleződtél el ebben a párkapcsolatban, de nem vallod be magadnak, hogy ezért nem akarsz összeköltözni a pasiddal. A szüleid viszont ezt jól látják, és hangot is adnak neki. A szüleid gyakorlatilag csak a te érzéseidre reflektálnak, és te ezt a reflexiót hiszed oknak. Pedig a valódi ok az nem a szüleid ellenzése, hanem az, hogy Te nem akarsz még összeköltözni a sráccal.

Ha azt látnám a lányomon, hogy a kapcsolata nem ideális egy sráccal, én is ellenezném, hogy összeköltözzenek.

Leírok egy sztorit, ami kicsit talán rímel erre a helyzetre.

Nemrég rájöttem, hogy nem arra az egyetemre járok, amelyikre szeretnék, nem ott vagyok, ahol lennem kéne. Szülői nyomásra jelentkeztem és iratkoztam be, csak mivel anyám nagyon ért ahhoz, hogy rávegyen arra, amit ő akar, ez nekem sem lett sokáig tiszta. Aztán persze a viszonylagos önállósodás, távolság lassan elszaggatta az érzelmi befolyásolás szálait, és kezdtem rájönni arra, hogy mit akarok. Amikor prezentáltam, azt hittem, rám szakad a csillagos ég, olyan érzelmi zsarolást és veszekedéslavinát kellett átélnem, mint még soha.

Csak második próbálkozásra sikerült végleg azt mondanom, hogy nem érdekel, nincs igazad, szeretném a magam útját járni. Először feladtam, de egy-két hónap kellett hozzá csak, hogy újra próbálkozzak.

Amikor másodjára próbáltam kitartani már-már majdnem újra feladtam, annyira masszív volt az érzelmi zsarolás és a fenyegetőzés, de akkor a barátnőm azt mondta, hogy ha most újra feladom, akkor anyámban azt tudatosítom, hogy innentől bármi fontos dolog jön, én meg fogom adni magam, mert nem leszek képes kitartani a saját akaratom mellett, ha ő elég ideig puhít.

Ez a lényeg a te esetedben is. A szüleidnél még nem szakadt el a köldökzsinór, nem akarnak elengedni. A családok nagy részénél az egyetemre járás megoldja a problémát, akarva-akaratlanul. De ahol helyben van a suli, vagy a gyerek nem tanul tovább, ott nem. És a szülő hajlamos nem érezni a határt, amikor a gyereke már elsősorban felnőtt, érett ember, és csak másodsorban az ő fia / lánya.

Itt neked kell lépned, mert ők nem fognak. Ha most visszakozol, azzal te is azt mutatod ki, hogy nem vagy képes elszakadni tőlük, és nem akarsz igazán önálló életet kezdeni. De azt akarsz, nem? Ezt gondold át.