Miért van az, hogy a legjobb gyerekek szülei a legelégedetlenebbek velük?

Én ugyanígy voltam/vagyok. Mintagyerek voltam és mégsem volt jó semmi. Azzal a hülye magyarázattal szoktak ilyenkor jönni, hogy az ilyen gyerektől többet várna.

De ugyan mire fel várnak többet, mikor megteszi a kötelezettségeit normálisan?!!!

Sajnos én is tapasztaltam azt, hogy rongy kölykökkel sokkal elnézőbbek, meg többre értékelik, hogy na végre megcsinált valamit, a jó gyereket meg elfelejtik megdicsérni, mert tőle már "úgyis megszokott".

Ezzel csak annyi a baj, hogyha a lélek és fül egy bizonyos idő után nem kap megfelelő megerősítést és támogatást, teljesen kedvét veszti a jó gyerek a a jó után.

Szóval én teljesen értelek!

Ne fordítsd meg a dolgokat. A helyes sorrend az, hogy ilyenek a szüleid, és te ezért váltál ilyenné (ti. megfelelni vágyó, jó gyerekké).

Az a baj, hogy ezen nagyon nehéz változtatni, pláne, ha a szülőknél a "gyerek vagy, kuss a neved" nevelési módszer is bepárosul.

Én inkább azon vagyok megrökönyödve, ha valaki itt sírdogál, hogy jaj de milyenek az ő szülei, aztán kiderül, hogy 22 éves, dolgozik, de otthon lakik, mert az kényelmes. Nem tudom, hogy benne már annyi tenni akarás sincs, hogy meglépje az elköltözést, vagy annyira nem zavarja a szülői terror, ha közben nem neki kell vinnie egy háztartást.

Össze kell szorítani a fogakat, és kibírni egyetemig / munkáig, aztán lelépni otthonról és lekorlátozni a kapcsolattartást a minimumra. Akkor majd elkezdenek gondolkodni, hogy vajon miért lehet ez. Csak ez már sajna ez akkor már késő bánat lesz.

Én is ugyanígy vagyok. Világ életemben mintagyerek voltam, talán az egyetlen baj velem annyi volt, hogy néha ki mertem nyitni a számat az állandóan terrorizáló anyám és húgom ellen (de tényleg csak néha), tehát a szüleim szerint "nagypofájú" voltam/vagyok. Ezenkívül mindig kitűnően tanultam, egyetemet végeztem, művelt, intelligens, falura már-már kicsit túlcivilizált is lettem (ami persze megint bajukra van). Visszahúzódó gyerek voltam, sosem voltak velem dohányzással, ivással vagy drogokkal kapcsolatos gondok, mindig normálisan viselkedtem.

Velem ellentétben a húgom mindig is rosszul tanult, kicsi korától kezdve lop, régebben folyamatosan lógott az iskolából, érettségi után nem is tanult tovább, 20 évvel idősebb pasija van, aki a szüleim nyakán élősködik, mindennek tetejébe pedig már többször voltak vele alkohol és drogproblémák, utóbbiból komoly rendőrségi ügy is lett (amit csak azért úszott meg, mert még fiatalkorú volt). Mégis mindig ő volt a kedvenc gyerek, ő kapta mindig a márkás cuccokat, ő mehetett utazásokra, kirándulásokra, táborokba, ő volt mindig dicsérve, mert "milyen élelmes", egyértelműen ő van jobban szeretve és volt mindig is. Nekem meg csak a természetemet szidták világ életemben mindenkinek (őt meg dicsérték, mert olyan hízelgő és a jég hátán is elél).

Gimiben és egyetemen is megtapasztaltam is egyébként, amiről írsz, mi, akik normálisak voltunk, szinte ki voltunk gúnyolva otthon, hogy milyenek vagyunk ("szerencsétlenek", "élősködők" - főleg egyetemen már), míg a legrosszabb tanulók, akik minden héten leitták magukat a sárga földig és nem tanultak, teljesen komolytalan életet éltek, őket meg megbecsülő környezet vette körül, a családjaik épp hogy csak nem tapsoltak nekik az életvitelükhöz, ja és persze finanszírozták is nekik mindazt.

Egy szó mint száz, szerintem ezen nem tudunk változtatni.