Olyan férfiak válasza érdekelne, akinek van gyereke, tud róla hogy valahol született, de sosem látta, nem keresete. Nem vitát szeretnék szítani, egyszerűen csak érdekelne, hogy eszébe szokott e jutni, hogy milyen lehet?

42 éves vagyok. Még a 20-as éveimben olyan 90-es évek elején összejöttem egy lánnyal. Én komolyan terveztem ő nem. Kiderült, hogy csak a barátját akarta szívatni velem, és ezért járt velem pár hétig. Amikor terhes lett, dobott azzal a szöveggel, hogy soha nem szeretett, mindig a barátja volt az igazi neki, és az együtt töltött 3 hét alatt amikor velem csak egyszer feküdt le, a barátjával többször. Úgy döntött, hogy a gyerekének szüksége van az apjára, ezért vége, és ő megy a barátjához vissza. Tudomásul vettem, nem érdekelt a sorsa. 1 évre rá írt nekem, hogy a gyerek pechére nem a barátjáé, hanem az enyém. El is küldte az apasági vizsgálati papírt, hogy lássam nem hazudott. Megírta, hogy a barátjával összevesztek, és a barátja kikényszerítette az apasági vizsgálatot, mert nem volt biztos abban, hogy övé a gyerek. Kiderült nem az övé. A lány ebből arra a következtetésre jutott, hogy ha nem a barátja akkor én vagyok a gyerek apja. De nem érdekelt. Amúgy is útra kész voltam, hogy anyámmal, bátyámmal külföldre menjünk.

Azóta eltelt sok idő. Soha nem találkoztam sem a gyerekkel sem az anyával.

A férfiakban a baba születése után alakul ki a kötődés és az apai ösztönök. (Kvázi, az együttélés során szereti meg a gyereket. A nőknél ez már a terhesség során kialakul.)

Akinek születik egy gyereke, de nem látta, nem ismeri, annak semmilyen jelentőséggel nem bír a tény, hogy van gyereke.

Gondolj csak a spermadonorokra.

Időpont ma 19:17 vagyok

Nézd. Mi férfiak a terhesség időszaka alatt ahogy írták még nem tudunk kötődni a babához. Sőt még az első pár hét is nehéz amikor a csecsemő ott alszik a kiságyban. Amikor a kislányom megszületett, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Gyönyörűnek tartottam, de amíg nem voltam a kis világában, én sem tudtam mit kezdeni vele. Ma már ő a szemem fénye, a kis hercegnőm..

A másik gyerek (fogalmam sincs, hogy milyen nemű) nem változtatott volna az életemen, mert soha nem volt az életem része. Egyszer a feleségem megkérdezte, hogy mit tennék ha egyszer becsöngetne egy fiatal nő vagy férfi azzal, hogy én az apja vagyok. (a feleségem tudja a történetet, mindent elmondtam neki) A feleségemnek azt mondtam, hogy semmit nem tennék. Számomra idegen ember állna az ajtóban. Meghallgatom, és ha nem vádaskodó a fiatal hanem csak szeretné a másik verziót is meghallgatni, akkor szívesen elmondom mi történt 20 évvel ezelőtt. Szívesen elmesélem az egész történetet, de ennyi. Nem hiszem, hogy tartanám a kapcsolatot vele, mert nem akarom. De ha vádaskodik, és csak az anyja verzióját hiszi el (sosem lehet tudni az anyja mit mesélt el) akkor simán csak rácsapnám az ajtót.