Miért akad ki azon, hogy idősebb a barátom? Mivel állítsam le?
Apa cirkuszol, mert a barátom idősebb nálam (31 éves).
Jól megvagyunk, anyáék is kedvelik (anya férjének az üzlettársa, hetente többször teniszeznek együtt). Apának nem nagyon beszéltem róla, mert 2-3 havonta keres.
Nemrég látott minket együtt, meg Facebookon is mutatta neki a felesége a képeimet és most ki van borulva, hogy ez mégis micsoda és anya milyen felelőtlen, meg hogy nevezheti magát anyának, hogy ezt engedi.
Anyáék szerint hagyjam figyelmen kívül, de akkor is rosszul esik, hogy ezt csinálja.
Itt vagyok, közel a tizennyolchoz és nem most kellene játszania az aggódó apát.
Most ne gyertek a sztereotípiákkal, meg hogy úgyis elhagy, mert nem ez a kérdés. Köszönöm! :)
Apád azért jobban tudja mi jár egy férfi fejében aki jóval fiatalabb lányokra hajt.
Persze vannak olyanok ahol ez működik, de nem a többség. Szóval van alapja annak, hogy kiakad ezen. Majd idővel megnyugszik vagy ami valószínűbb, szétmentek és azért hagyja abba ezt.
Édesapádnak igaza van!
14 év korkülönbség sok. Nagyon sok(k).
Te még gyerek vagy a párod pedig felnőtt férfi.
Anyukád és a nevelőapád nem komplettek, hogy ezt engedik.
Mit sajnáljak egy emberen, aki 16 éve elhagyott minket és azóta annyit jelent neki, hogy van egy lánya, hogy néhány havonta beszélünk 3-4 percet?
Nem volt ott a táncvizsgáimon, a ballagásomon, a szülinapjaimkor, Karácsonykor... Nem része az életemnek.
Elég régóta együtt vagyunk a barátommal és nem azért van velem, mert az üzlet fontosabb lenne neki, anyáék sem ezért kedvelik, régóta ismeri a nevelőapámat.
Nem pedofil egyáltalán, az egészen más kategória.
Az szerintem nem természetes reakció, hogy lehordta anyát mindennek, meg hogy milyen sz.r anya, utána a barátomat is elmondta szélhámos, alattomos embernek, mert van pénze és nem hónapról hónapra él.
Apukád szempontjából ez azt jelenti, hogy "az én hibám". Nem voltam a gyermekem mellett, mert egy senkiházi vagyok, és most lehet, hogy tönkretettem az életét. Nem csak komoly apakomplexusa van a hiányom miatt, hanem lehetséges, hogy ez a később életére is kihat. Ő mindig csak a szexre fog kelleni mindenkinek, mindig az idősebbekre hajt majd, és legkésőbb 50 évesen egyedül marad, sosem talál már mást.
Gondolj bele, 100%, hogy ezt érzi szegény. Én ezt érezném, csak magamat hibáztatnám. Persze anyukádra mondja, hogy milyen anya (amiben igaza van, egy rendes nő nem ilyen gyereket nevel fel), de valójában magára haragszik, amiért kisiklott az életed.
28L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!