Szülők! Hogyan viszonyultok otthon lakó dolgozó gyermekeitekhez?

22 évesen otthon laktam anyámnál egy évig. Ketten voltunk.

Kifizettem a számlák felét, és fizetéskor ennivalót vásároltam. Havonta kétszer.

Egyáltalán nem szólt bele az életembe.

Ha nekem lenne így a gyerekem, akkor (amennyiben sokat spórol, nem elveri) nem kellene egy fillért se beleadnia semmibe.

Tehát 100 ropiból ha 70-et eltesz, akkor felőlem 30-at arra költ amire akar, nekem nem kell a kis pénze.

Nem vagyok a főbérlője, hanem az anyja.

Ha anyagi gondjaink lennének, akkor megbeszélném vele, hogy mennyit tudna nélkülözni stb.

De ez az én véleményem, más máshogy csinálja.

22 éves vagyok, itthon lakok, tanulok még, de dolgozok is mellette, ami 85-100ezer ft körül mozog havonta. Nem adok haza semennyit, nem kérik, ill. nem fogadják el. Nem vagyunk szegények és a szüleim is azt mondták, hogy spóroljak, ők veszik el az én pénzemet, attól, hogy dolgozok még az ő gyerekük vagyok és nem egy fejőstehén, akitől egyből el kell szedni fél fizetését, mintha albérletben laknék.

Viszont azért mindent én veszek magamnak, élelmiszert is teljesen külön, mivel egy betegség miatt teljesen máshogy kell étkeznem, mint ők. ha szórakozni megyek, még mindig bennük van, hogy adják a pénzt taxira meg mindenre. :)

Szerencsésnek érzem magam, hogy köztünk jó maradt a viszony azután is, hogy betöltöttem a 18-at és nem kaptak vérszemet egyből, hogy na felnőttél, takarodjál dolgozni és hó elején tedd a fizetésed az asztalra, különben kidobnak.

Nekem még kicsi a gyerekem!

Én nem kérnék tőle pénzt, ha rendesen félre rak magának a jövőre, de viszont ha azt látnám h csak elherdálja akkor igenis kérnék és én tenném el neki! Életébe nem szólnék bele csak annyira amennyire együtt lakáskor sztem szükséges..pl.: éjszaka közepén ne randalírozzon a házban, ha vki meghív szóljon h tudjak kicsit készülni ilyenek, de kicsit sem kötném meg!