Szülök! Ti is ordibáltok állandòan egymással? Vagy csak nekem jutottak ilyen felmenök?

Nem.

Van hogy összeveszünk, bár ritka, van, hogy olyankor emelkedett a hangnem, de nem ordibálunk, sajnos volt egy házassági válságunk, amikor csúnyábban is össze tudtunk veszni (bár akkor sem volt állandó, csak néha előfordult durvább hangnemű összeveszés is), de ezt sikerült megoldanunk, így nem, nem szoktunk így viselkedni egymással. És nem a gyerek előtt rendeztünk akkor sem nagy vitákat.

És sajnállak téged, tényleg, mert nem ennek kéne kitenni téged. Sokkal békésebb, nyugodtabb környezetben kéne élned. Ha a szüleid nem tudnak egymással élni, akkor inkább külön éljenek és akkor bár nem lesznek együtt a szüleid, de békésebb körülmények közt élnél. Vagy legalább lennének rád tekintettel és intéznék úgy a vitáikat, hogy te ne halld mindezt, vagy legalább normális, értelmes felnőttek módjára megpróbálnák megoldani a problémákat.

Én nem vagyok szülő, de a szüleim ilyenek.

Egy bizonyos koromig ment az ordibálás, sőt volt olyan, hogy verekedésig is fajult.

Sajnos most nincs lehetőségem saját talpra állni, mert nem elég a keresetem, így itthon kell lennem, de most kicsit mérséklődött a dolog, mert közbeszólok, így leállnak. De úgy érzem a viselkedésük kizsigerelt lelkileg teljesen.

Nem, apa és anya sosem, egyszer-kétszer vitáztak emeltebb hangon.

A mostohaanyám mindenkivel és mindenért - nagyon sokat - kiabál, így ők sokat veszekednek - ez már veszekedés, mostohámmal még vitázni sem lehet.

Párommal pedig soha, néha kicsit ingerültebben szólunk a másikhoz, de aztán gyorsan bocsánatot kérünk, mert nem ő tehet a feszültségünkről.