Normális az, ha az apuka kiakad a négyes bizonyítványon középiskolában, idegbetegként viselkedik és a barátaimtól is el akar tiltani?
A tízes válaszoló az, akinek fogalma nincs, hogyan működik a rendszer, de azért beleugat. Jellemző magyar szokás -.-
Kérdező! Az a lényeg, hogy az utolsó két éved nagyon jól sikerüljön, szóval négyesnél lejjebb ne menj (és szerintem is tudsz ennél többet, ha még kicsit megerőlteted magad); az érettségid meglegyen 80% vagy több, és legyen legalább egy középfokú nyelvvizsgád, de ha több van, az sem baj, sőt (tervezik bevezetni feltételként a kettő középfokú nyelvvizsga meglétét a felsőoktatási jelentkezéshez).
Sportolsz valamit, vagy részt vettél OKTV-n? Mert ezek is számítanak.
Milyen szakra szeretnél jelentkezni? Hanyadikos vagy most?
Nem kérdező, ez semmiképpen nem normális. Az egész oktatási rendszer egy kalap kaka amúgy, ezzel kéne valamit kezdeni, de akárki van az illetékes pozícióban, magasról tojik rá.
06-27 14:09-hez pedig költői kérdést intéznék: van fogalmad arról, hogy mi a mostani nagy büdös helyzet?
Volt olyan munkahelyem, ahol több száz emberrel dolgoztam együtt, és rengetegnek volt diplomája, nem egy embernek kettő is. Volt, aki három nyelven beszélt anyanyelvi szinten. És ott robotoltak a cégnél, olyan munkakörökben, hogy még a takarítónő is többet keresett náluk. Hogy mi ennek az oka? Hogy az iskolákban nem tanítják a kommunikációt, hogy hogyan add el Magad, hogyan kezelj konfliktust, ilyeneket...nekem pl. csak egy sz*ros érettségim van, mégis többet keresek, mint az orvosként dolgozó unokanővérem, aki mind az általános iskolát, mind a gimnáziumot kitűnő eredményekkel végezte, az egyetemet szintén. Maximum akkor keresne jobban, ha nyitna egy magánrendelőt, csakhogy odáig is el kell jutni, ami az anyagi részét illeti...
A szomszédban lakik egy 39 éves nő, a nővérem évfolyamtársa volt általános iskolában. A sokadik diplomáját szerezte meg nemrégiben, de életében egy napot nem dolgozott. A nyugdíjas anyjával él, aki őt is eltartja. Egy épkézláb mondatot nem tud összerakni, köszönni is csak akkor tud, ha épp olyanja van. Sokat ér a diplomáival, lassan 40 évesen is egyetemre jár, de nem tanult meg kommunikálni, megérteni az embereket, nem aknázta ki az esetleges tehetségeit. És 40 évesen hová fog kelleni, ha nem fejlődik egy kicsit...? Sehová. Én érettségi után egyből dolgoztam, sőt, a középiskolás éveim alatt nyaranta diákmunkákat vállaltam.
Bátyám 37 éves, soha nem volt egy mintadiák. Jól jövedelmező állása van, sosem keresett rosszul, pedig ő sem ment az érettséginél tovább...
Tehát igencsak egy gagyi szöveg az, hogy csak a jó tanuló, diplomás emberek kellenek. A papírnál többet számít az, hogy milyen ember vagy, hogyan kommunikálsz, hogyan kezeled az embertársaidat.
Ezért van manapság ennyi munkanélküli, ám egy raklap diplomával és tonnányi oklevéllel rendelkező fiatal.
28/l
hozzal otosoket, es problema megoldva.
megugye, hogy negyes az az atlag? mert nagyon nem mindegy, hogy a rajz/enek/tesi otos huzza fel a matek kettest, vagy keszsegtargyakbol vagy 3as.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!