Miert van ez, en nem szerettem annyira?

Nem a síráson múlik az is lehet, hogy sokkot kaptál akkor a fájdalomtól. Ha akkora fájdalmai voltak akkor a legjobb amit tehettél, hagytad elmenni, talán belül azt érezted, hogy ha ehhez asszisztálsz tovább tart, tovább szenved.

Sajnálom..

Én könnyen elsírom magam,de szerintem az ilyen helyzetek pont az ellenkezőjét váltják ki belőlem.

Anyák napi műsoron,se sírtam,mint a többiek,pedig cuki volt a lányom!Nagyapámat szerettem,de semmi könnycsepp. Nagyanyám ugyan még él,de sajnos sokat van mostanában kórházban. Sajnálom meg minden,de egyenlőre nem pityergek,hogy el fogom veszíteni. Valahol olyan érzés van bennem,hogy sokat nem tehetek,hiányozni fog cefetül,de ez az élet rendje. ÉS valakinek ez a megváltás,mint pl édesanyádnak.

Tudom, hogy nem ugyanaz, de pár hete eltűnt a kutyánk. Elég rossz környéken lakunk, itt szeretnek állatot kínozni, így rengeteget bőgtem, mert féltem, hogy most is szenved valahol.

De kiderült, hogy "csak" elütötte egy autó. Akármennyire szerettem onnantól nem sírtam, mert nem éreztem, hogy kéne. A halottnak már nem fáj, legalább nem szenved, és előtte a mi szeretetünket tudhatta magáénak, ennél több nem is kell, előbb utóbb meg mindenki meghal.

Az a baj, valamiért én nem sírok a halálnál. Mamámat halála előtt sirattam meg, mikor még szenvedett, de halála után már nem. Miért kellene? A halál az élet része, aki meghalt annak már nem fáj. Persze, hiányozni fog, de én ilyen fura ember vagyok. Apukám is ilyen.

Lehet te is... de ne szégyelld magad, te másképp dolgozod fel.