Ha visszagondoltok a gyermekkorotokra, mi volt a legnevetségesebb ok, ami miatt büntetést kaptatok?
Előfordult már veletek olyan, hogy elszörnyülködtetek azon, amit sok évvel ezelőtt tettetek, és szobafogság, pofon, játékmegvonás stb. lett érte a jutalmatok? Gondoltatok már arra, hogy olyan dolgokért ti meg se büntetnétek a saját gyerekeiteket?
Néhány saját példa: tizenegy-két éves lehettem, nagyon meg szerettem volna nézni a tévében a Knight Rider következő részét, már az iskolában is készültünk rá, és anyukáméknak is mondtam, hogy már nagyon várom. Aznap ebédkor véletlenül leettem magam, amiért hatalmas pofon járt, és bezártak estig a szobámba.
Délelőtt anyukám elment otthonról és rám bízta a konyhában feltörlést, a három szobában a parkettát is. Azt mondta, hogy ha egy apró porszemet is talál, szobafogság lesz és délután nem mehetek el a haverokkal kerékpározni. Természetesen amikor hazajött, talált néhány apró porszemet, ami miatt megkaptam a büntetést.
26 éves srác vagyok és elég sok ilyen esetet tudnék mesélni az életemből, amikor a szüleim mindenáron arra pedáloztak, hogy valamilyen formában, valamilyen gyerekes indokkal mindig korlátozva, büntetve legyek, s mostanában, az elmúlt hónapokban kezdtem azt érezni, hogy mindenhez gyáva vagyok, semmibe nem merek belekezdeni, belefogni, mert óriási félelmem van a csalódástól, a kudarctól, mert gyerekkoromban általában mindig valamilyen szankció áldozata lettem.
Amúgy is mindig arra neveltek a szüleim, hogy sose merjek belefogni olyan dologba, amiből nem tudom 100%-ra, hogy profitálhatnék.
Például gimnáziumban elég jó eredményeket értem el testnevelés órán, s egyszer valamilyen egész komoly csapatnak az edzője jött be hozzánk, hogy keres néhány tehetséges fiatalt (a testnevelő tanárunk közeli ismerőse volt). Leteszteltek engem is, és be akartak venni azonnal az utánpótlás csapatba (szándékosan nem írok sportágat és csapatnevet sem). Otthon örömmel mondtam a hírt, hogy látnak bennem lehetőséget, hogy komoly karriert fussak be, erre a szüleim azonnal leállítottak, másnap bementek az iskolába, és számon kérték a tanáron, hogy miért akarnak belőlem sportolót faragni. Soha többé nem mehettem utána edzeni.
Mindig arra neveltek a szüleim, hogy elvégzem az iskolát, máris mehetek egy létbiztonságot nyújtó gyárba dolgozni, s ledolgozhatom a hátralévő életemet.
Már érzem, hogy belőlem sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha nem a szüleimre hallgattam volna. Ezen már nem tudok változtatni, ez van!
Az viszont érdekelne, hogy titeket milyen nevetséges okokkal büntettek meg gyerekkorotokban?
válasza:
válasza:Érdekes, visszagondolva a gyerekkoromra engem soha nem büntettek meg, tudták, hogy a lelkiismeretem majd elintézi ezt magától, csak elmondták, miért volt rossz, amit csináltam.
Mindig támogattak, most 20 éves vagyok, orvosi egyetemre járok, közben grafikusként is dolgozom és asszem teljesen helyén van az érékrendem annak ellenére, hogy egyke is vagyok, meg nem is büntettek soha.
Nekem pont az ellenkezőjét mondták a szüleim: ne azt csináld, amiből biztosan profitálsz, hanem azt, amitől boldog leszel. Egy hónapot önkénteskedtem például egy kórházban, egy vasat sem kaptam érte, mégis életem legjobb nyara volt! Mindig azt mondják, próbáljam ki magam, aztán valahogy majd lesz :)
Én is így fogom nevelni a gyerekeimet.
Egy eset jut eszembe, amikor a nagypapám 4 évesen picit elfenekelt, mert eldobtam egy játékautót és eltört a kereke. De ennyi. Soha nem kaptam szobafogságot, stb.
válasza:a legnevetségesebb:
amikor a szüleim megszidták a tesómat olyanért, amit nem is tett, és kiálltam mellette..
mindketten büntetést kaptunk
Általában egyébként nem voltak igazságtalanok, de ez megmaradt
válasza: válasza: válasza:Nálam konkrét büntetési forma volt a lelki terror.Bármi kis apró dolgot mondtam,ami az ő elveiknek ellenszegült,már jött is a lelki terror,a hasonlítgatás,a leszidás,meg a fenyegetés.Anyám folyamatosan azzal fenyegetett,hogy pofonver,ha nem ettem,akkor,amikor ő akarta,akkor üvöltözött,"apám"(akihez szerencsére biológiailag közöm nincs,de ez most nem érdekes),ő meg egyszer megütött(fogalmam sincs mit csináltam,de úgy emlékszek elmondásokból,hogy nem nagy dolgot).Az ütésre nem emlékszek,de a lelki terror minden egyes részletére igen,sajnos.
Úgy neveltek,hogy nem alakulhatott ki normálisan a saját személyiségem,nem lett önbizalmam.Mostanában meg mindig a fejemhez vágják,hogy ilyen,meg olyan valaki lehetett volna belőlem,ha többet tanulok...még érettségi időszakban vagyok.
Amúgy nem fogják fel,hogy nem vagyok képes sokáig megjegezni ennyi dolgot.Egyszerűen alig tudok megtanulni 1 oldalt.Ez persze csak egy tanulási nehézség,az eszemmel semmi gond nincs,hála istennek.
Soha nem értették meg a problémáim,a gondolataim.Nem tudtak azonosulni azzal a szereppel,hogy van egy gyerekük,akit minden egyes gondjával vállaltak,meg minden egyes tulajdonságával.
Ezt nem értem sok szülőben,hogy miért nem fogadja el a gyerekét olyannak,amilyen,és miért nem támogatja.
Ha egyszer nekem lesz gyerekem,és ha egészséges lesz,akkor annak fogok örülni,hogy egészséges.Ha nem lesz egészséges,akkor nyilván örök életemben rosszul érzem magam,de nem fogom azt éreztetni a gyerekemmel,hogy ő nem egészséges,és mindent biztosítanék neki,amire szüksége van.
De vegyük a pozitív példát,és maradjunk is ennél!
Szóval ha egészséges lenne,akkor támogatnám,elfogadnám.Nem kényszeríteném arra,hogy magas iskolákat végezzen el,sőt,még az érettségire sem kényszeríteném rá.Megkérdezném tőle,hogy mi akar lenni,és ha azt látnám,hogy nem él álomvilágba,akkor a végtelenségig támogatnám.Ha látnám,hogy álomvilágban él,akkor nyilván elmondanám neki,hogy küzdjön az álmaiért,de ne felejtse el biztos alapora helyezni a jövőjét először,vagy miközben álmodozik valamiről.Segítenék neki elérni a céljait,a vágyait,az álmait.Elfogadnám,ha véletlenül félrecsúszna az útja,hiszen akkor is a fiam/lányom lenne,ha esetleg börtönbe kerülne,bűnöző életmódot folytatna.Természetesen elbeszélgetnék vele erről,hogy miért tette,és segítenék neki a változtatásban,amikor lecsúszna,ha lecsúszna egyáltalán.
Azt gondolom,hogy ha egy szülő elfogadja a gyerekét olyannak,amilyen,akkor a gyerek nem csúszhat le,ha kellően egyengetik az útját.
Ha tehetném,akkor felnőttkorában is támogatnám anyagilag.
Egyet nem támogatnék:ha hülyeségekre herdálná el a pénzét,vagy nem használná ki a tehetségét.
válasza: válasza: válasza:Kedves Kérdező a szüleidnek kezelésre lenne szükségük.
Alacsony szintű egysejtű lények, akik sikeresen ledarálták az önbizalmad.
Én nem adnám meg nekik azt az örömet, hogy egy gyárban minimálért húzzam a beleimet.
26 éves vagy és már elkönyvelted, hogy ezen nem tudsz változtatni. Ez elég szomorú.
Vagy csak nem akarod elhinni vagy nincs elég erőd, önbizalmad hozzá.
Szerintem ez az utolsó előtti pillanat, hogy a sarkadra állj.
Nem tudom dolgozol-e de ha igen akkor tessék félretenni egy kis pénzt és tanulni valami okj-st, ami érdekel.
Anyukát és társait meg a hátad mögött kell hagyni dumáljanak ha akarnak te tudod, mire vagy képes nem ők.
Valahányszor előkap ez az érzés, mindig gondolj rá, hogy a hiba nem a te készülékedben van és ha nem próbálkozol egész életedet végigkísérik a kudarc élmények.
Arra nem is gondoltál ha valamibe beleadsz mindent az esetleg sikerülhet? Gondolom te lennél a legjobban meglepődve.
Mondok neked valamit: az én anyám is valami hasonló volt. Mindig azt mondta nekem, hogy úgyse sikerül, úgyse, úgyse...egész életemben ezt hallgattam.
Szakmunkásba jártam és ha rajta múlott volna akkor az is maradok. Neki is csak az volt a lényeg, hogy húzzak már dolgozni mindegy, hogy mit. Úgy kellett kihisztiznem, hogy elmehessek érettségizni.
El is mentem esti suliba munka mellett és sikeresen elvégeztem.
Ha egy fikarcnyit is támogatott volna szerintem egy fősuli vagy egy egyetem is ment volna és most nem itt tartanék.
Elárulom, hogy 40 éves fejjel kitűnőre vizsgáztam okj-n.
8 hónapon át minden nap 8-13 óráig.
Pedig elég nehéz fejem van de nagyon elszánt vagyok.
Magam jártam utána az évek során a különböző tanfolyamoknak.
Persze 40 évesen nőként a munkaerő piaci értékem nulla most is itthon vagyok de ha belegondolok abba ha anyám támogatott volna ahelyett, hogy folyton elgáncsolt és akadályozott...vagy egy kicsit hamarabb nyílik ki a csipám...nem itt tartanék.
Úgyhogy nagyon melegen ajánlom neked, hogy állj a sarkadra, küldd el anyukát a sóhivatalba mert, amit ő gyereknevelésnek hív az nem más, mit ostoba sz*métkedés.
Most állj neki megoldani a jövődet különben késő lesz.
És nem lesz jogod másokat hibáztatni 26 évesen már te vagy felelős a saját életedért.
Bármi érdekel vágj bele. Ugyan, mit veszíthetsz? Akár még sikerülhet is.
Ha meg nem akkor újra nekifutsz és másodjára, harmadjára sikerül. Ritkán sikerülnek a dolgok elsőre.
És mélyedj el magadban és gondold át, hogy a családodban ki a tényleg beteg elme és kik az igazi vesztesek.
Szerintem anyádék igazi lúzerek csődött mondtak emberileg és, mint szülők is!
Létbiztonság a mai világban nincs tessék megjegyezni!
A gyárak is bezárnak, átszerveznek és még ki is szipolyoznak. Aztán ha utcára kerülsz annyit érsz, amennyit addig tanultál és letettél az asztalra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!