Mi a velemenyetek az anyarol-aparol, nagyszulokrol?

Nehéz helyzet. Mindenesetre dicséretes a nagyszülőktől, hogy ezt bevállalják. De mi lesz ha már nem lesznek?

Illetve, ha megszületik az egészséges unoka, nem fogják-e "félretolni" a beteget?

Nem elítélendő, mert senkinek nincs joga beleszólni mások elhatározásaiba.

De a barátnődnek át kell gondolnia, hogy a nagyszülőkkel is történhet bármi, bármikor. Akkor a fogyatékos gyermekét is neki kell vállalnia. Nagyon sokan nevelik az ilyen gyermeküket másik testvér mellett is.

Az alábbi szempontokat figyelembe venném:

- nagyszülők mennyire idősek, nem betegek-e

- a fiút kell-e emelgetni vagy lábon jár (azért időseknek nehéz emelni)

- a gyerek mit szólna ha nem lenne a közelben az anyja? nem biztos, hogy szeretne megválni a szüleitől.

- ha a nagyiékkal bármi történik, fel tudják-e nevelni az egészséges testvérrel együtt?

- ha ennél a babánál nem derült ki a terhesség alatt, hogy problémás, van-e olyan vizsgálat amivel ez másodszorra kiszűrhető?

Biztos van még ezer dolog amit át kell gondolni, nekem ezek jutottak eszembe. És szerintem nem elítélendő. A szülők is el tudják őt hozni hétvégézni, szünetekben hosszabb időkre. Nagyon szerencsés az anya, hogy ilyen szülei vannak. tennék a helyükben más véleményére!

Nekem az egyik unokabáttyám értelmi fogyatékos, talán mert az anyja folyamatosan piált, cigizett a terhesség alatt, még szülni is a kocsmából vitték. Ha nem is ennek tudható be teljesen, azért igencsak közre játszhatott. A szülei lemondtak róla, nem kellett nekik. A nagyszüleim vették magukhoz. Kb. 40 és 50 éves koruk között. Eleinte vonakodtak, de aztán megszerették, sajátjuknak tekintették. Nagyon nehéz volt vele kisebb korában, elég agresszív volt. Mostmár szelid, és nyugodt. Abból áll az élete, hogy egész nap magnót hallgat és eszik. Semmi mást nem hajlandó csinálni. Ez minden, csak nem élet. Nagyon meghízott és beteg is. Gyógyszert kell szednie, mert sokszor fáj a hasa. Elvan a saját kis világában, alig fogja fel a dolgokat. Azt sem sikerült felfognia, amikor a nagymamám elhunyt. Aznap kereste, utána már magnózott tovább. Már nem is nagyon emlékszik rá, pedig 2-3 éve történt. Közben a nagyapám is kezd lerobbani, hiszen több, mint 70 éves. Állandóan remeg a keze, alig bír kiegyenesedni, minden baja van már. Nem fog tudni már sokáig gondoskodni a "gyerekről" (27 éves). Próbálta

már többször is beadni valami intézetbe, de nincs hozzá szíve, mindig talál valami kifogást. Az még hagyján, hogy betegen kell kiszolgálnia egy szintén beteg embert, de még kimozdulni sem nagyon tud tőle. Beszélgetni meg aztán főleg nem. Teljes lemondás az élete,teljesen leköti a gyerek. Le lehet pontozni, kicsit sem érdekel, de nekem nem kéne egy ilyen gyerek. Ha terhességnél előre lehetne tudni, akkor elvetetném,különben pedig beadnám valami otthonba. Ha mozgássérült vagy hasonló lenne, az persze más lenne, de értelmi fogyatékos nekem ugyan nem kéne. Már csak az unokatestvéremből kiindulva sem.

Szemét vagyok vagy sem, én legalább nem vagyok álszent és bevállalom.