Hogyan fogadja el a (felnőtt) gyerek, ha kiderül, hogy nem tervezett gyerek volt, hanem csak úgy "becsúszott"?

Én 17 évesen tudtam meg, hogy anyukámnak előttem is volt egy abortusza és utánam is egy néhány évvel. Amikor megkérdeztem miért pont én jöttem, akkor azt mondta, hogy abszolút véletlen. Úgy jött ki a lépés, hogy a bátyám után amikor hirtelen jött a baba, nem tudták vállalni, amikor én jöttem, úgy döntöttek már jöhetek, aztán amikor utánam véletlenül megint összejött, akkor már a két gyerek mellé nem volt meg az anyagi keret mégegyre. Sosem voltunk gazdagok, de szerető, boldog és teljes családban nőttem fel. Nem hogy azt érzem, hogy nem várt, de megtartott gyerek voltam, sokkal inkább áldottnak érzem a sorsot, hogy pont én születtem meg! Hogy elvállaltak a szüleim és a lehetőségeikhez képest megadtak nekem mindent. Lehetne most itt helyettem más is, avagy éppen senki, de nem, mert én vagyok itt és én élem az életemet!

Szerintem tök át kellene formálni erről az emberek gondolkozását. Nem azon kellene gondolkodni ez mennyire rossz dolog, hanem azon, hogy mennyire jó, hogy él és itt van és ezt valakinek köszönheti, akkor is ha tervezett gyerek volt és akkor is, ha becsúszott.

Ha nem volt jó gyerekkora a kérdésben szereplő embernek, akkor pedig nem mindegy, hogy tervezett volt, avagy sem? Az ilyen gyerekkori sebeket nem gyógyítja be egy újabb tény. Ha tervezett gyerek lett volna, akkor jobban esne neki, hogy az anyja nem foglalkozott vele, lepasszolta az apjának? Nem is értem... Ilyen szempontból szerintem még jól is fogadnám, ha tudnám, hogy nem vártak. Legalább meglenne az oka, a miértje annak, hogy miért dobálgattak gyerekkoromban jobbra balra és nem kellene életem végéig keresnem a válaszokat, hogy miért nem kellettem a szüleimnek!?

Nem vagyok sokkal idősebb, mint a kérdésben szereplő 22 éves lány, de még is teljesen máshogy, sokkal pozitívabban látom ezt a kérdést!