Hogyan vegyem rá a tanulásra?

Én a saját példámat írnám le. Nem tudom megmondani miért, de én is utáltam ilyen idős koromban tanulni. Nem láttam értelmét, hiába tömködték az agyamat azzal, hogy nem lesz belőlem semmi, baromira nem értettem, hogy miért kell nekem ilyen baromságokat megtanulni, amikor látszólag semmi hasznom nincs belőle.

Ami nekem segített az az volt, ha a részeket, amiket nem értettem, anyu leült mellém és elmagyarázta türelmesen. Minél többször volt kiborulva, hogy egy senki leszek, ha nem tanulok én annál inkább azt éreztem, hogy "már csak azért sem", nem érdekel és ellenérzések indultak meg bennem a suli iránt, mert mindig ezen veszekedtünk otthon.

Egyszer nagyot fordult a helyzet, anyu kitalálta, hogy minden 5-ös után kapok 50 forintot (13 éve volt kb). Ezen felül zsebpénzt nem kaptam. Ezzel kicsit sikerült motiválnia és elültette a munka csíráit bennem. Ha megdolgozok érte, egész szép kis zsebpénzt gyűjthetek össze, ha nem, akkor nem. Így kihúztuk egy-két évig viszonylag jó eredményekkel, aztán 8.-ban már átéreztem a súlyát, hogyha nem nyomom meg a végét, akkor sehova nem fognak felvenni középiskolába. Sosem voltam átlagon felüli tanuló, gimiben sem.

Ma egyetemista vagyok, végzős mérnök hallgató, nyáron diplomázok. :) Imádtam ezt a 4 évet, végig dolgoztam, látástól vakulásig tanultam, 4-es átlag fölött voltam végig még úgy is, hogy egyetemi szinten is strébernek és gáznak lettem titulálva, amiért ennyire komolyan veszem az iskolát. A 4-ből 2 évig köztársasági ösztöndíjas voltam, tanulmányi ösztöndíjat minden egyes félévben kaptam. Még nem végeztem, de már most kaptam két álláslehetőséget, az egyetlen dolog, amiért visszautasítottam, az az, hogy szeretnék még tovább tanulni.

Én azt mondom ne ásd alá a fiad önbecsülését, attól hogy nehezebben megy neki a tanulás, még lehet belőle értékes és okos ember. Nem kell mindenkinek diplomásnak lennie, de szerintem ha az én szüleimet kérdezed meg anno, amikor nekem volt ilyen időszakom, ők is azt mondták volna, hogy közmunkásként fogok nyugdíjba menni. :)

Motiváld és ha akár csak kis eredményeket is elér, dicsérd, építsd az önbizalmát, ne csak mindig a rosszat hallja!

Egyszer egy pszichológus könyvében olvastam, hogy sok szülő ott követi el a hibát, hogy szidni tud, de dicsérni elfelejt, mert természetesnek veszi, ha a gyereke jobban teljesít a szidás hatására. Nem tudja azt mondani a gyerekének, hogy köszönöm, hogy meghallgattál, vagy köszönöm, hogy figyeltél rám és ezért most jobb jegyeket szereztél, ügyes vagy. Hidd el az ilyen mondatoknak ereje van! :) Még most is így érzem, nagyon jól esik, ha a szüleim megdicsérnek, pedig így huszonévesen igazán nincs már túl sok jelentősége. Motivál, ha azt érzem büszkék rám. :)