Ti elküldenétek a 18 éves lányotokat 15 óraba dolgozni suli mellett?

próbálj meg kompromisszumot kötni. látom hogy nem könnyű a helyzeted, de beszélj anyuddal erről.

hétköznap dolgozol a pénztárban, de hétvégén hadd pihenhess, tanulhass, különben lehúzhatod az érettségidet a klotyón.

állj ki magadért, hiszen neked most a tanulás az első.

ha egyetemre mész, akkor lehetsz kolis, ott már nem szólnak bele ilyen szinten az életedbe.

A válasz:

Nincs igazuk.

A megoldás pedig csakis a tőlük való függetlenedés. Volt pár ötlet, egyik se könnyű.

Ha külön laksz tőlük akko rmár nem számit annyit mi a véleményük, mert nem hallgatod állandóan.

Persze elfelejteni igyis nehéz lesz.

A jegyeid romlására vigyázz, az lenne most a lefgontosabb, hogy egyetemre tudj menni.

A szüleidet sürgősen pszichológushoz kéne vinni :)

Nem lehet, hogy féltékeny rád?

a szüleid, de ahogyan olvasom, főleg az anyukád nem kicsit lehet sérült. a viselkedésének nagyon is lehet oka az, hogy vele hogyan bántak a saját szülei.

belegondoltál, hogy vajon egy szülő miért nem akarhatja "hercegnőnek neveleni" a gyermekeit? azt gondolom, talán azért, mert az életre úgy tekint, mint valami túlságosan is fájdalmas, küzdelmes, csalódást okozó dologra. számára az élet nem volt örömteli, és talán azt gondolja, óriási pofáraesésben lesz része annak, aki azt hiszi, hogy az élet szép. és milyen ember gondolkodhat így az életről? szerintem egyértelműen olyan, akinek nem volt sok része szeretetben, jóban, meghittségben. vagy ha volt is valaha, nagyon csúnyán csalódnia kellett. az, hogy nem tartja a kapcsolatot a szüleivel, simán lehet egy efféle trauma része. hisz akár hiszed, akár nem, egy kiegyensúlyozott gyermek-szülő viszony esetén a felnőtt emberek is aktívan tartják a kapcsolatot a szüleikkel, mi több, a tipikus konfliktusok ellenére szeretik őket, és a nagyszülők rendszerint boldogan unokáznak, akármilyen messze is laknak. szóval egészen nyilvánvalónak tűnik, hogy az ő szüleivel nincs rendben valami. emiatt biztosan sok keserűséget temetett el a lelkében édesanyád, és sajnos tök rossz irányba fejlődött a személyisége. feltehetően a saját kiábrándultságát "játsza ki" bennetek. neki sz*r volt az élet, így hát az ő gyerekei se higgyék, hogy szép.

hogy jobban megértsd: biztos te is ismered azt a jelenséget, hogy az ember egy szakítás után átmenetileg hajlamos gonoszkodó, rossz szívvel gondolni más szerelmespárokra a környezetében. nem mindenki, de egyesek elkezdhetik pocskondiázni a szerelmet, a párkapcsolatokat, és még ha nem is teljesen komolyan, de az juthat eszébe a turbékoló párokról, hogy "na majd ti is szétmentek és hiába vagytok most olyan édesen boldogak, sírni fogtok ti is", vagy hogy "hülye szerelmes kiscsaj, nehogy azt hidd, hogy nem dugna meg mást is a te lovagod is a hátad mögött", stb. a legtöbbünkben van annyi belátás és önkontroll, hogy csalódottságunkban nem bántunk meg másokat a környezetünkben, de azért nem ritka az sem, hogy valaki kisiklik. aztán ahogy feldolgozza a szakítást, gondolatai visszazökkennek a normális kerékvágásba.

anyád valószínűleg nem dolgozta fel az őt ért csalódásokat, sem a szüleivel való kudarcos kapcsolatát sem, így ő nem is tudott visszazökkenni. te ezen sajnos nem tudsz változtatni, és attól, hogy te ezt átlátod és megérted, nem lesz sokkal könnyebb elviselni a helyzetet, de abban segíthet, hogy te ne ess az ő hibájába, és ne gondold, hogy ez a normális, vagy hogy mindez azért történik veled, mert te nem érdemelsz szeretetet és törődést, vagy mert az anyád gonosz és rossz. tarts ki, hogy te már azt plántálhasd a gyerekeidbe, hogy az élet szép, még ha gáncsokkal tarkított is.