Ha intézetbe akarnak küldeni, mit tudok tenni ellene?
Nem mehettem olyan gimibe, amilyenbe akartam, helyette elküldtek az ország végébe, egy vallásos suliba.
3 hét után kirúgtak a koliból, de már az első héten bajban voltam. Utána hazahoztak és semmi nem változott, ugyanolyan szigorúak, vaskalaposak és csodálkoznak, hogy botrányt botrány után csinálok és ma apa közölte, hogy intézetbe fognak küldeni, de én biztos, hogy nem megyek egy ilyen helyre.
Viszont tanácstalan vagyok ezen a téren, nem tudom, mit tehetnék ellene.
Szerintetek?
(augusztusban leszek 17 éves, lány vagyok)
Én is intézetis vagyok, pontosabban gyermekotthonos. Jobban hangzik. :)
Borzalmasak voltak a kamasz éveim, 3 suliból is kirúgtak, rendőrségi ügyek, családi vitákról pedig ne is beszéljünk.. :)
Furcsa, de én akartam eljönni a szüleimtől, úgy éreztem jobb Nekem nélkülük. Most 19 éves lány vagyok, kb 5 éve vagyok otthonban. És Azt kell hogy mondjam, jól döntöttem akkoriban, hogy eljöttem, nem tudom meddig romlott volna a kapcsolatunk. Mostmár megkomolyodtam, jó a kapcsolatom a szüleimmel, és kitűnő tanuló vagyok. :)
Nem tudom, hogy segítettem-e ezzel a kommenttel, de gondoltam leírom az én sztorim.
Ha a gyermekotthonokkal kapcsolatosan bármilyen kérdésed lenne, írj nyugodtan privit. :)
Én is gyermekotthonban voltam 16 éves koromtól 18-ig.Engem viszont tényleg lepasszoltak...Nem tudom milyen szigorítások voltak a vallásos suli kollégiumába, de a gyermekotthontól se várj szerintem jobbat.Engem nagyon zavart,hogy megszabták mikor van vacsora, mettől-meddig mehetek el, sok gyerek (mondjuk 12en voltunk egy lakásban), és persze csak én voltam fehér bőrű.ÉS persze zavart, hogy rajtam van a 'bélyeg'. Végülis...a 'nevelőkkel' elvoltam azért. Na bocsi, ezt csak úgy leírtam.
Szerintem próbálj kicsit alkalmazkodni, lehet nehéz, de hidd el inkább otthon, mint idegenek között. Persze tudom, az éremnek 2 oldala van. Sok sikert.
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!