Miért kéne hálásnak lennem a szüleimnek, hogy felneveltek?

21-es igazad van ,hogy is van a fogalom,hálásnak KELL???lennem???

Ha szeretetben neveltek,nem fogom a KELL-t érezni,nem bírok majd viszonzás nélkül lenni.

Nem jár automatikusan a hála. Aki megszül, de utána minden szarnak elhord és tönkreteszi az életedet, iszik, üt-ver, stb, annak nem jár a tisztelet. Én mondjuk nem panaszkodok, meg örülök neki hogy így 21 évesen is segítenek elindulni az egyetem rögös útján, pénzzel is (külföldi). Meg úgy amúgy is az vagyok, szóval nem panaszkodok, de én vissza is fogom adni ezt mert terveim szerint jó szakmám lesz:) Szükségük lesz még nekik rám úgyis. Amúgy én azért is hálás vagyok, hogy nem vetettek el, pedig korán érkeztem kicsit...:) Senki se volt felkészülve, de bevállaltak mégis.:)

Viszont amiket itt néha olvasok kérdésekben, el vagyok hűlve, hogy milyen szülők vannak...

önmagában ezért senki nem hálás szerintem, max álszenteskedésből mondják.

Anyám pl folyton azzal jön, ő milyen hálás volt a szüleinek... pedig ittak, nem voltak egy mintaszülők, tojtak rám is nagy ívben.

Én forradalmian azt mondom, hogy azért, mert 18 éves koromig volt hol laknom, volt mit ennem, és mert nem dobott a kútba... ezért nem tartozom neki semmivel.

Nem volt jó gyerekkorom, alig vártam hogy elmenekülhessek az otthoni légkörből, az újraszocializálódás jelenti a legnagyobb gondot, még mindíg, pedig már 26 vagyok...

Én kerek perec megmondtam otthon, hogy baromira nem érzem itthon jól magam, mert folyton feszültség van, megy a színészkedés, meg a nevetséges hisztik, játszmák... anyám szerint ezzel elárultam őt. Én pedig úgy vélem, tartozom magamnak annyival, hogy megpróbáljak valamivel minőségibb életet élni, minthogy fejemre kössem a kendőt, és azt mondjam: persze, dobjatok nyugodtan a gödörbe, elvégre megszültél, megteheted.

Jó, és szerencsés az, aki tényleg tud hálát érezni a szülei felé.

Jó reggelt!

Sokáig úgy éreztem én is, miért is kéne hálásnak lennem, hiszen ez volt a dolguk.

Ezt éreztem mindaddig, amíg az én gyerekeim is fel nem nőttek. Diplomáztattuk, nyelvvizsga, jogosítvány,ahogy elő van írva.

Karácsonykor nem jöttek (akkor sem), mert egzotikus útra utaztak.. Betegségem alatt sem értek rá, hiszen éppen

valamilyen külföldi útra volt befizetve..

Talán (?) önzőnek neveltük őket, talán nem megfelelően neveltük. De a szülő sem tökéletes.

Már rokkant nyugdíjas vagyok, kevés jövedelemmel.

Életem nagy álma is elúszott...hogy lássam Párizst.

Ma már sűrűn hívom, látogatom Anyámat. Nem hálából.

Csak azért, hogy ne fájjon a szíve, ne fájjon a lelke, mert öregségére egyedül maradt.

Hogy önként lemondott olyan dolgokról, amiket nekem megadott, saját magának pedig nem. Mert úgy gondolta, a "gyereknek alanyi jogon jár".

De milyen áron jár? És mennyi?

Nem, nem kell hálásnak lenni. Csak szeretni, negyed annyira, mint amit ők adtak.

Néha egy telefon, egy csokor virág, egy ölelés.

Sok szülőnek ennyi is elég...lenne.

Épp ez az. Nem bántásból, de ha neked elúszott az álmod, attól még nem kell hogy a gyerekednek is elússzon. Nem a gyerek tehet róla ugyanis, igazából ... gyakran azt hisszük, hogy akármi ami velünk történik xy miatt van közvetlen, vagy közvetve. Pedig ez nem igaz.

Ha egy új ember lép be az életünkbe, változnunk kell, az igaz. De nem feláldozni magunkat, és mindenünket eldobni, aztán sajnálattal lenni magunk felé.

Tudom, hogy "kegyetlenül hangzik" de ez az igazság.

Bár, ebben az a szomorú igazából, ha belegondolsz, hogy ha a munka jobb megélhetést biztosítana szélesebb rétegeknek, nem kellene annyi mindenről lemondania sok embernek, amit szeretnének csinálni az életben.