Elköltöznézek így vagy kibírnátok a szülők miatt az együttélést?
Úgy, hogy nemcsak beleadsz otthon a költségekbe, hanem még te fizeted helyettük a hitelüket (amit lássuk be felelőtlenül vettek fel!), Lenne annyi jogod, hogy legyen szabad mozgástered, te dönts a saját ügyeidről és ne szóljanak bele mindenbe!
Biztosan nagyon befolyásolható vagy, úgy neveltek, nem veszik észre, hogy felnőtt vagy... Gondolom ha meg is tudnád velük ezt beszélni, vagy csak mondanád nekik, akkor azzal jönnének, hogy érted teszik, azért építgetik a házat, hogy az majd a tied legyen, és ha nagyon-nagyon zsarnokok, akkor még fenyegeti is képesek lennének, hogy menj csak, de akkor majd nem örökölsz semmit... Hm, ilyesmi a szitu???
Hát itt igazából az a kérdés, hogy mennyire erős az idegzeted, mennyire tudod "lepergetni", meg sem hallani a mondókájukat, miközben a sarkadra állsz és azt teszel amit akarsz, de továbbra is náluk.
Én pl tűrök otthon egyelőre, amíg saját lakást nem bírok venni, mert irtózom attól, hogy egyedül fizessek drága albérletet, miközben már nem tudnék sajátra félretenni. De én vagyok olyan erős fejben, vagy szívben, nem is tudom, hogy el bírjam hallgatni veszekedés nélkül anyám baromságait. Csak néha borulok ki, az is egyre ritkább, hisz eredménye semmi.
De ha nem lennék elég erős és azt érezném, hogy az agysejtjeim pusztulnak már anyám megszólalásaitól, akkor inkább megfizetném azt a drága albérletet.
Nagyon egyénfüggő...
Azért én megkérdezném mekkora hitelt vettek fel és te hány éves vagy, mert ha 10 évig fizetni kell, akkor te még 10 évig nem fogsz elköltözni otthonról, hogy kitudd nyögni a szüleid hitelét?
Nagyon felelőtlenül csinálták a dolgokat, ráadásul minek kellett mégegy szint? Ennek csak a fenntartása is nagyobb lesz, amitől csak mégnehezebb helyzetbe kerülnek.
Leülnék velük beszélgetni, hogy hogy is gondolták ezt, avagy ha azt akarják továbbra is otthon éljek felnőtt fejjel és az ő tartozásukat fizessem, akkor ne szóljanak bele ilyen szinten az életembe.
Néhány év? Online hitelkalkulátor alapján közel 10 éves futamidejű kölcsönről lehet szó.
Magyarán ha segíteni akarsz nekik, akkor hosszútávú dologgal kell számolnod. Viszont elég jó pozícióban vagy ahhoz, hogy azt mondhasd, apu, anyu, ne faggassatok, ne kritizáljatok.
Emellett próbálj meg segíteni apukádnak is munkát találni. Mostanában elég magas állami támogatás jár a megváltozott munkaképességűeknek (pontosabban az őket foglalkoztatóknak), ezért relatíve könnyen találnak munkát. Szóval hacsak nem ágyhoz kötött, akkor ez is egy opció.
És te szeretnél ott lakni a leendő férjeddel, vagy ezt csak úgy ők eldöntötték?
Én nem mondom azt, hogy hagyd őket cserben és lépj le, de ülj le velük beszélgetni mindenképpen, mert most én kicsit úgy látom, hogy elmentek egymás mellett.
Mondd el nekik, hogy te ezt így nem bírod és ha nem változnak a dolgok elköltözöl és éled a saját életedet. Átmenetileg természetes, ha segíted őket, de azért ez a hitel nem 1-2 év alatt fog lejárni és gondolom ha nem is kérted tőlük, nem akarsz ott lakni, akkor nem szeretnéd te kifizetni az egészet.
Apu nem tud dolgozni,még 4 órában se menne neki.
Szeretek itt élni,de nem ragaszkodom hozzá minden áron.Az meg,hogy inkább túlórázok+minden szombatot elvállalok,mert addig se vagyok itthon nem megoldás.
Leülni és beszélni bármiről képtelenség.1-2 általános milyen napod volt(stb) kérdés-válasz után mindenki megy a dolgára,majd 10 perccenként beront anyám a szobába feltesz 1 kérdést,elmegy majd visszajön(szerintem unatkozik).Ha szólok,neki hogy nem így kéne akkor kiabál,ha bezárom ajtót kiabál.El se tudom képzelni mi van akkor ha kettesbe vannak otthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!