Vannak itt olyanok nők akik nagyon fiatalon, leányanyaként szültek? Hogyan alakult később az életük? Milyen lett a gyerekkel a kapcsolatuk a későbbiekben?

Nekem nagyon jó a kapcsolatom a lányommal. Soha nem hagytam el, és nem is volt soha szándékomban ilyent tenni. Nem volt az életünk mindig jó, mert az apuka lelépett amikor a kislányom 1 éves volt. Sokáig egyedül neveltem, közben leérettségiztem, majd tovább tanultam. Jelenleg férjhez mentem, nagyon szeretik egymást a lányom és párom. Ennél jobb életet el sem tudok képzelni.

A lányom 17 éves :)

a szomszédom 16 évesen szült, ök azota is együtt vannak a férjével, bár idöközben megcsalták egymást.. a férje alkoholista lett, a nö meg idegösszeroppanást kapott, javarészt a nagymama nevelte a gyereket. ez a házaspár most az 50-es éveiben jár.

a másik ismerösöm 18 évesen szült, a szülés után félévvel elhagyta a pasija...a szülei nevelik a gyereket, mert -anyuka- inkább buliba jár.

én mondjuk már 20 éves voltam, amikor szültem, de én azt a 20 évet is kevésnek érzem. az apával csak fél éve ismertük egymást, és még a terhesség alatt visszatáncolt. terhesség előtt egyedül éltem, béreltem egy egyszobás kis lakást, mert egyetem mellett pultoztam, de terhesen abbahagytam a munkát és visszaköltöztem a szüleimhez, akik nagyon segítőkészek voltak. az egyetemet nem tudtam babával csinálni, kirúgtak. szóval munka, pénz, pasi és normális végzettség nélkül 20 évesen szültem meg a lányom. nem állt túl jól a szénám...

a szüleim rengeteget segítettek, így most 5-6 év után végül lett egy alapdiplomám és két szakmám, de iszonyú nyögvenyelősen ment a tanulás, gyűlöltem minden pillanatát, mert folyton azt éreztem, hogy nekem most nem erre kellene fókuszálnom, hanem az anyaságra és az aktuális megélhetésre, így bizony rengetegszer kellet vizsgát ismételnem, de azért valahogy csak elvégeztem a képzéseket. a lányom 2 évesen ment bölcsibe, addig laktunk a szüleimmel, akkorra már megszereztem az első szakmám, úgyhogy dolgozni kezdtem a további sulik mellett, de épp most rúgtak ki, úgyhogy most nem tudom, mi lesz, valószínűleg a kényszervállalkozók sorát gyarapítom majd. a lányommal kettesben élünk azóta is, elég szoros a kötelék köztünk, jó anyának tartom magam, de a mai napig küzdök valamiféle évek óta tartó hullámzó depresszióval, mert totál elveszett a lényem abban a nagy harcban, hogy egyáltalán talpon maradjak és normális életet éljünk. magányos vagyok és sokszor letargikus. de ez nem hat ki a lányommal való kapcsolatomra, vele jól bánok, és ő is nagyszerű gyerek, nagy szeretetben élünk. sokkal inkább a munkámon és tanulmányaimon látszott meg a hullámzó kedélyállapotom hatása. én is kíváncsi vagyok, mi lesz velünk 10 év múlva... az biztos, hogy szerepel az újévi fogadalmaim közt, hogy felkeresek egy pszichológust.

Én 18 éves voltam, amikor megszületett a lányom, nem terveztük még akkor, de valahogy ő megis megfogant (gumi mellett). Az apukája 100%-ban mellettem volt, azóta 20 éves vagyok, mostanra helyre jöttünk anyagilag is, és szóba jött már a kistesó.

Nem mindig könnyű, de a legjobb érzés anyának lenni! :)