Vélemény arról a szülőről, aki öngyilkosságba hajszolja a gyermekét, majd kísérlet után mindent ugyanúgy folytat, és mintha semmi nem történt volna?

Hogy mondhattok ilyet? Én nem vagyok nagy emberpárti bevallom, de soha, semmikor nem mondanám azt egy szerencsétlen, meggyötört embernek, hogy "Persze, ugorj csak le a hídról!" vagy "Dögölj meg, téged úgyse szeret senki!" Különbséget KELL tenni, aközött, aki úgy akarja magához láncolni a barátait és rokonait, hogy állandóan öngyilkossággal fenyegetőzik, hogy figyeljenek rá és aközött, akinek tényleg lelki gondjuk van, különösen a gyerekeknél. Szerintetek melyik gyerek volt lelkileg egészséges, aki végzett magával? 14 - 15 -16 évesen? Vagy ő is pusztulásra ítélt, életképtelen nyomorék? Csak közlöm példának okáért, hogy a tiniknél az öngyilkosságok legfőbb oka a "bullying" jelensége, magyarul az iskolai csúfolás. És nem arra gondolok, hogy összefirkálják egymás tankönyveit, hanem kőkemény zaklatásra, lelki terrorra, napi szintű megalázásra, hosszú-hosszú éveken át! Majd a saját gyerekeiteknek is azt mondjátok, hogy "Dögölj meg kisfiam, mert életképtelen kis féreg vagy!", amikor zokogva megy majd haza, mert nem bírja tovább?! Vagy mondjuk ezt mondod a legjobb barátnődnek, aki azért vágja fel az ereit 16 évesen, mert az apja molesztálja?! Vagy mert az anyja alkoholista, senkihez sem fordulhat és minden nap megverik? Vagy mert - ahogy egy előző hozzászóló mesélte - minden kifacsarnak a gyerekből, nem hagyják gyereknek lenni?