Rosszul gondolkodnom? Örülnöm kéne?

Nemrég értünk haza anyukáméktól. A nagymamámmal, férjemmel és a másfél éves fiunkkal. Kicsit szomorú lettem ugyanis anyukámék borzasztó sok ajándékot vettek az unokájuknak. Nem tudom megmagyarázni és hova tenni ezt az érzést, sosem fordult még ilyen elő. Nem vagyok önző és természetesen nem sajnálom de bánt hogy pl egy téli bakancsra nagyobb szüksége lett volna mint egy távirányítós ferrarira... A férjemnek nyár óta nincs munkája és most fogytak ki a vésztartalékaink. Rengeteg dologra lenne szüksége a fiunknak és bánt hogy ajándékra rengeteg pénz ment el, amikor százszor szükségesebb dolgokat lehetett volna venni.. Persze ajándékot vettünk mi is a fiunknak de csak 2 darabot, kb 7000 forint értékben. Szerettünk volna egy lego készletet is, de mást választottunk, és ugye a kettőre nem tellett. Kicsit megalázó hogy anyukámék megvették neki amit mi kinéztünk. De ez a legkisebbik gond.. A férjem is mondta hogyha megtehetnénk se vett volna ennyi játékot. Szerintem túlzás egy másfél évesnek rengeteg ajándékot venni. Ráadásul egy szobában van minden cuccunk, erre vettek 2 nagy fából készült, elemes vonat pályát és autópályát... 12 négyzetméterre ahol csak matracon alszunk hogy tudjon a gyerek szaladgálni... Jelenleg csak letettem az egyik sarokba a 4 szatyorni játékot. Nem tudom hova tenni becsomagolt állapotában sem, nemhogy, ha elkezd vele játszani a gyerek.. Borzasztó érzés és mardos a lelkiismeretem amiért szomorúságot érzek. Nem örülnöm kéne hogy amit mi nem tudtunk a fiunknak megadni, azt ők megveszik? Mellesleg józan ésszel, ők se tehetnék meg ezt a költekezést (de ugye ez nem az én dolgom).