Felnőttként ti is máshogy látjátok a szüleiteket?

Igen...

De még a 19 éves koromhoz képest is nagyon másképpen látom őket, pedig csak 26 vagyok...

Határozottan!

Nekem 30 felett lett igazán jó a kapcsolatom a szüleimmel.

Előtte sem volt rossz, de igazán akkor fordult az ilyesmi át, ha önálló leszel, és már túl vagy a kamaszos lázongáson.

Igen, de nálam fordítva történtek a dolgok.

Sokat ütöttek, bántottak kis koromban, igazi alkalmatlan szüleim vannak, felelősségvállalás sosem ment nekik, csak kifogás van mindenre meg mentegetőzés, de amire ők képtelenek, azt mástól elvárják stb., nem mennék bele a részletekbe.

Kis koromban még csak-csak szerettem őket, bíztam bennük, a bántás ellenére szükségem volt rájuk. Mára ennek vége, teljesen.

Apámmal szerintem soha többet nem beszélek (nem is hiányzok neki, a kutyáját jobban szereti, mint engem valaha), anyukámmal tartom a kapcsolatot, de ő kevesebbet bántott, és legalább néha képes kimutatni, hogy szeret.

Ő sem keres magától engem SOHA (mióta eljöttem otthonról), és nem is képes belátni a hibáit, csak nagy ritkán (érzelmi intelligenciája nincs túl sok, otthonról se hozott jó példát), gyermekként azért kaptam annyi szeretetet tőle, ami megakadályoz abban, hogy magára hagyjam. De nem kellemes, hogy mindent tőlem vár el, és ő csak akkor keres, ha mondjuk segítség kell.

Sajnos sok szülő hiszi azt, hogy megcsinálta/szülte a gyerekét, nem hagyta éhen halni x éves koráig, és cserébe akkor ő már mindent elvárhat a gyerektől, segítséget, tiszteletet, szeretetet, stb., pedig ezért a szülőnek is meg kell "dolgoznia", tetszik vagy sem.

25/N

apámról nem sok jót tudok mondani, és ez változni sem fog. csecsemőkoromban elhagyott, azóta sem keres, szóval róla ugyanaz marad a véleményem mint eddig.

na de anyum. őt mindig is nagyon szerettem, kiváló anya-lánya kapcsolatunk van, mindig támogatott, biztatott, de azt is tudta, h mikor kell levennie rólam a kezét.

sokáig ő volt nekem az okos, a mindent tudó nagy felnőtt. most, hogy én is felnőtt vagyok, és egyre jobban kezd összeállni a világ a fejemben, néha azt érzem, h nekem kell őt kicsit eligazítani a dolgokban. ami persze nem baj, de olyan megmagyarázhatatlan, furcsa érzés. ahogy idősödik, egyre inkább én leszek az ő támasza, a mérleg átbillen az ellentétes irányba. néha nehéz ezzel megküzdeni.

26N

Igen, megváltozott, rossz irányba. Felnyílt a szemem, és megláttam mennyi hibájuk van, és hogy semmivel sem érettebbek, okosabbak mint egy akármilyen fiatal. Gyereket meg sosem akartam, remélem ez nem is fog változni.

Az más, hogyha felnősz, és elköltözöl, akkor könnyű jóban lenni azokkal is akik zavarnak, hisz bármikor elvonulhatsz.