Ti hogy fogadtátok ha gyereketek tetoválást csináltatott?

"Szánalmasnak tartanám magam, h egy ilyen barmot tudtam csak felnevelni.

Ilyen piercing, olyan tetoválás...tiszta szégyen." <---Hát te egy hülye bunkó vagy! :) Már elnézést. (persze a többi válaszadótól, csak nagyon felbosszantottam magam).

Igaz, én 23 éves vagyok már, van két tetoválásom, és három piercingem. (Egyelőre). Világ életemben szerettem volna díszíteni a testem mintákkal, természetesen igényes, szép kivitelezésben, nem a kerti sufniban varrótűvel. Anyukám rettenetesen utálja a tetoválásokat, pedig (vagy talán pont ezért?) bátyámnak is van kettő a két felkarján, és anya férjének egy, szintén a felkarján. Nekem konkrétan meg lett tiltva anno, hogy legyen bármiféle tetoválásom. Akartam én már 16 évesen is, de örülök neki, hogy vártam vele. Két éve csináltattam az elsőt. Régen sok olyan dolog is tetszett, ami ma már nem feltétlenül. Mára mondhatom azt, hogy van egy kiforrott stílusom, tudom mi tetszik, és tudom, hogy mit nem fogok megbánni. (Mondjuk erről a témáról is regélhetnék még oldalakat, de most nem ez a kérdés). Anyukám a mai napig nem tudja, hogy van tetoválásom. Nem szép dolog, hogy elhallgattam, előbb-utóbb úgyis megtudja, de úgy voltam vele, hogy jobb a békesség. Mivel pénzbe nem került, így anyagiakkal sem "károsítottam" meg senkit. Még nyár elején beszélgettünk ismét a témáról, akkor már azt mondta, hogy végül is felnőtt vagyok, az én testem, az én bőröm, úgyis azt teszek vele, amit akarok. De továbbra is hülyeségnek tartja, nem tetszik neki. Nos, nekem olyan helyen van, ahol a ruha fedi, így se anyumnak, se a munkaadómnak nem kell soha látnia.

Hogy konkrétan a kérdésre is válaszoljak: piercinget korábban is engednék a gyerekemnek, mondjuk 16 felett, de tetoválást csak 18-20 felett. Tapasztalat miatt, nem azért mert tiltom (nyilván, hisz addigra ki tudja mennyi lesz nekem, férjem is sok tetoválással rendelkezik). Csak kell egy bizonyos idő, hogy megérjen a dologra, biztosra menjen, és ne hóbortból válasszon egy sablonmintát, hogy elmondhassa, hogy van tetoválása. Persze bízom benne, hogy lesz olyan kapcsolatom majd a gyerekemmel, hogy ismerjem, a természetét, a hozzáállását dolgokhoz, és mindenről tudjunk beszélgetni.

Ha úgy látom, hogy 18 éves kora előtt is elég érett hozzá, el tudja mondani, hogy miért azt, miért oda és milyen jelentéssel bír számára, akkor segítenék neki megfelelő szalont találni, ahol egy szép, igényes, kidolgozott mintát varrnak a bőrébe. Sokkal jobban érezném magam tőle, mintha félve, sunyiban a hátam mögött csináltatná. Persze ehhez a megfelelő szülő-gyerek viszony szükséges.

8-as válaszadó meg egyszerűen..áááh.. ostobaságot írt le.

23/N

De miért nem ér rá jövő nyárig? Fél év nem a világ, ennyit igazán érdemes kivárni a békességért. Utána úgyis évtizedekig nézegetheted majd :)

Nekem nincs tetoválásom. Tiniként akartam, a szüleim nem engedték, azt mondták, majd ha felnőtt leszek. Mire felnőttem, addigra meg már annyit agyaltam, hogy mit akartok, hogy a végén arra jutottam, hogy egyelőre jó lesz nekem így is.

A páromnak viszont van egy csomó tetoválása, és még többet tervez. Ezek közül egy van, ami pusztán esztétikus, de az tényleg hihetetlenül szépen meg van csinálva, nem is nagyon láttam még hasonlót. De csinálták is neki vagy egy hétig :) A többinek pedig jelentése van, bár magamtól rá nem jöttem volna. Nála szintén az volt, hogy a szülők kikötötték, hogy 18 éves kor alatt nem lehet, úgyhogy azt megvárta és felnőttként kezdte el kivarratni magát.

Szerintem elég éretlen hozzáállás, hogy azonnal akarod, érdemesebb lenne kivárni azt a 18-at. Fél év nem a világ, miért olyan sürgős ez?

Ugyan ezek az írások 2013 -ban íródtak, de így fél 12 -kor gondoltam hozzászólok ehez.

14 éves korom óta akartam tetoválást. Mindent, ami tetszett, ami vonzott, összegyűjtöttem és az évek alatt szelektáltam illetve hozzáadtam ezekhez az ötletekhez.

Most 18 évesen 5 napja csináltattam életem első tetoválását. Jelenleg 5 piercingem van. 7 volt, de kettőt végleg ki kellett vennem.

Tetoválás téren ez csak az én felfogásom: éveken keresztül filóztam különbféle tetoválás ötleteken, most pedig megcsináltattam az elsőt. Nem hiszem, hogy valaha megbánnám, mert az én felfogásom így szól:

Igen, 18 évesen ilyen voltam. Ez hozzám tartozik, nem ciki, nem röhelyes, ez voltam... nem is, ez Vagyok én. De akár 10 - 15 év múlva is ha ránézek erre a tetoválásra, olyan emlékek fognak eszembe jutni, amik a tetkó nélkül eszembe se jutottak volna. (Iszonyú feledékeny vagyok.) Az a kis mosoly, a sok eszembe jutott emlék után, már most érzem, hogy jól fog esni. És örülök, hogy jelét adtam a testemen ennek a korszakomnak. Mert a piercingjeim is emlékeztetnek bizonyos emlékekre és a hegek a hasamon a műtétemre. Mert mind én vagyok.

Tudom, ez felettébb drámai és költői lett és mint mondtam ez az én felfogásom, a fura,sajátos felfogásom, amit az emberek többsége lehet ki is nevet. De az én történetemnek furcsa dolgai vannak, és még lesznek is. Egy életünk van és jó ha kiélvezzük, hogy a testünkben lehetünk, élhetünk és nem felejtjük el, hogy kik vagyunk és hogyan lettünk azok, akik.