Terhes vagyok. Hogy mondjam el a családomnak?

Mindenképpen legyen jelen a barátod is. Ha nem is ismerik, valamit már csak meséltél róla, kialakítottál a szüleidben valamilyen benyomást. Ezt mindenképp vedd/vegyétek figyelembe, ha rossz véleménnyel vannak róla, nehezebb lesz.

Ne csapj faksznit, ha botránygyanús a helyzet, ne a vasárnapi ebédnél jelentsétek be. Mindenképp tegyétek hozzá, hogy már döntöttetek és megtartjátok. Látsszon, hogy örömmel és szeretettel várod, nem teher és nem kényszer.

Én megértelek!

Mi a párommal elég komolyan gondoljuk, felmerült a házasság, gyerekek téma. Nővéreméknél pedig ez még fel se merült, bizonyos okok miatt (nem részletezem, ő is feljár ide :)). Pedig tudom, hogy egy időben nagyon szerette volna mind a kettőt.

Egyrészt most nem tudom hogy áll ehhez, de ha én bejelenteném itthon akkor csak remélem hogy ez egy kicsit se ront a kettőnk kapcsolatán.

Mert oké, hogy felnőtt emberek, meg a családom stb. de az ember esendő, a szíve mélyén azért érezhet egy kis haragot a világ ellen emiatt. És hiába a világra vagy az Istenre (vagy amiben hisz) haragszik, ebben az esetben az egyetlen akire ez vetülhet a tesó. Főleg hogy köztünk majd egy évtized van nővéremmel.

Szerintem neki külön mondd el, hogy legyen ideje megemészteni, ne a nagy család előtt. És ha olyan a kapcsolatotok, akkor kérdezd meg az érzéseiről ezzel kapcsolatban.

Sok sikert!

Én először magamnak tenném fel a kérdést, hogy szeretném e ezt a gyereket biztosra, akkor is tudom e vállalni mint szellemileg mint anyagilag, ha a leendő gyermeked apjával útközben szétmentek. Ha válasz rá igen, és biztos vagy magadban akkor nem jelent gondot elmondani a családodnak.

Egy kalappal.

kedves utolsó.. nem fejtem ki a véleményem, ne akard ..

Kérdező , írok levelet..

Én a munkahelyemen szembesültem hasonló dilemmával, egyik kolleganő néhány hónappal korábban volt kénytelen elvetetni 3. hónapban a gyereket, mert kiderült, hogy olyan rendellenessége van, hogy jobb így. Nagyon megviselte.

Sokáig gondolkoztam rajta, mert egyrészt jóban vagyok vele, másrészt megbántani sem akartam. De idővel rájött volna, hiszen eltitkolni nem lehet, akkor meg az esik neki rosszul, hogy titkolóztam.

Végül 10. hét környékén leültettem és elmondtam mi a helyzet. Nem kerítettem nagy feneket, mondtam, hogy szerettem volna, ha tőlem és aránylag elsőként tudja meg. Meglepően jól reagált rá és láthatóan örült, hogy így tudta meg.

A nővérednél hasonló a helyzet, szerintem ha magától jön rá, sokkal rosszabb lesz, mert becsapva is érzi magát.

Neki mondd el elsőként. Ne lelkendezz, tényszerűen mondd el és tedd hozzá, hogy igenis gondban vagy a helyzettel, mert tudod, hogy neki ez egy fájó pont - és emellett nagyon drukkolsz neki, hogy összejöjjön.

Az őszinteséget tényleg nagyra becsülik az emberek, azt pedig feltétlenül mondd el, hogy te magad is kényelmetlenül érzed magad a helyzet miatt. Könnyebb lesz így neki is.