Hogy mondjam el Anyának? Nem akarom megbántani.

Nemrég kezdtem el zeneiskolába járni. Amikor úgy döntöttem én is elkezdek egy hangszert, mint az öcsém, jó ötletnek tűnt. De rájöttem, hogy engem az ilyesféle zenei világ nem vonz. Nem mondom, hogy utálok oda járni, de rosszul leszek ha arra gondolok, hogy vizsgát is kell tennem valamiből amit valószínüleg soha nem fogok élvezni. Mostmár számomra ez csak kényszer (mert úgy engedték meg hogy járjak zeneiskolába "hogy nem hagyom abba az első nap után"). Úgy érzem tehetségem sincs hozzá. Az efféle adottsággal születni kell.

Szóval kimondom őszitén, semmi kedvem az egészhez..minden időmet kitölti egy olyan tevékenység ami elől inkább menekülnék.

Nem fogok kibírni egy évet...pláne, hogy kisérettségizni fogok. Azt hittem jó lesz, mert láttam, hogy a testvérem jól érzi magát...de lássuk be, nincs két ugyanolyan ember.

Fogalmam sincs, hogy mondjam meg ezt Anyának, hogy kezdjem el.

Tudom, vannak ennél súlyosabb problémák is. De nekem most ez sokat jelent.