Nem zavarodik e össze a gyerek ha az apukája egyszerre mutatja be az új barátnőjét és egyben el viszi napokra az új lányhoz majd be is mutatja egyből a lány szüleinek?
Figyelt kérdés
2013. aug. 29. 20:16
1/6 anonim válasza:
Attól függ, hogy mennyi idős a gyerek!
2/6 anonim válasza:
Függ az életkortól és attól, hogy mióta nincsenek együtt a szülők. Bár én biztos nem vinném oda napokra, kezdetben csak egyszer-egyszer szerveznék közös programot, hogy összeszokjanak és megismerjék egymást, ha látszik, hogy a gyereknek nem okoz gondot, akkor jöhetne a többnapos program. Azzal semmi baj szerintem ha a lány szüleit is megismeri, ők is ugyanannyira új emberek lesznek mint az új barátnő, és az idősebbek általában szeretik kényeztetni a gyerekeket (főleg ha nincs még unokájuk), így a gyerkőc is talán könnyebben felenged.
3/6 A kérdező kommentje:
6éves!ritkán látja az apját mert külföldön dolgozik.és ha haza jön 6-hét után egy hétre 1 2 napra akarja látni a gyereket mert a többi időt a növel tölti inkább.félek hogy ez neki most gyors lesz holnap reggel el viszem a gyereket az apjához ott meg ismeri a lányt és még aznap el mennek szegedről debrecenbe a lányhoz és onnan a lány szüleihez.vasárnap meg már hozza vissza.
2013. aug. 29. 20:26
5/6 anonim válasza:
Dehogy sok egy gyerek sok mindent bir es hamar megszokja ne aggod tul a dolgot
Sajnos oda kell adnod a torveny kotelez ra.
6/6 A kérdező kommentje:
Ma el vittem az apuka meg küldött egy smst délkörül hogy este 6 7-körül menyek a gyerekért ennyi elég volt nekik ezek szerint a gyerekből!
2013. aug. 30. 15:09
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!