Mit csináljak? Zavar, mikor a szüleim úgy együtt vannak.
Én is pontosan ugyanilyen helyzetben voltam, mint a kérdező, ráadásul majdnem pont ugyanannyi idős koromban. (Ma már külön élek.) Kínomban én is zenét hallgattam a fülemben max hangerőn, de ilyenkor még a legkedvesebb számom is belekeseredett a fülembe. Először annyira sokkolt, hogy egész testemben remegtem, leizzadtam és utána ÉVEKIG súlyos alvászavarokkal küszködtem.
Ma már alvászavaraim nincsenek, vagy nagyon ritkán, de ez az élmény annyira belém égett és felkavart, hogy azóta sincs kapcsolatom és nem is volt -- hiába ennek már majdnem másfél évtizede..-(( És nem is lesz. Egyszerűen azt nem bírom elviselni, ha hozzám nyúlnak, ezért nem megyek el orvoshoz sem soha, soha...
13-as vagyok. Na ha én ezt megpróbáltam volna, ne tudd meg, mit kaptam volna érte... Főleg, hogy ott nem egy vékony fal volt közöttünk, hanem a fél ház, és azon keresztül tisztán hallani lehetett... Egyszer még a szomszéd néni is megjegyezte, hogy hallja, hogy dúl nagy szerelem...
Persze a kérdező szüleit nem ismerem,nem tudom, mennyire lehet tárgyalni velük.
Próbálj beszélni velük, vagy egyszer kétszer kopogj át a falun, hátha észreveszik magukat. :P
Valaki írta, hogy szülők ne szexeljenek felhőtlenül. Most ez komoly? Örülni kéne, hogy jól megvannak, lehet eszükbe sem jut, hogy áthallatszik a szomszéd szobába és ez zavarja a kérdezőt. Talán csak finoman fel kéne hívni a figyelmüket erre és meg is oldódna a probléma.
Most be ne adjátok már,hogy nektek az minden vágyatok,hogy a szüleiteket hallgassátok élvezkedés közben...
Kezd el matyizni. Viccen kívül szerintem is füles lesz a megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!