Meddig kell támogatni a szülőt?

Apa és anya is munkanélküli. Önszántukból, mert egyik sem igyekszik munkát találni. Apa csúnyán eltörte a kezét, mostmár gyógyulóban van, de bármilyen munkát nem tud végezni (fizikai munkát, amit eddig is), plusz alkoholgondokkal is küzd. Bár ez úgy vélem nem mentség arra, hogy megpróbáljon munkát találni. Anya sohasem dolgozott, mindig háztartásbeli volt, nevelte a gyererkeket. Most nagyrészt kirepültünk már a házból, tanulunk. Az otthoni helyzet azonban nagyon rossz, a nagyszüleim kicsi nyugdíjából élnek/élünk, mikor otthon vagyunk. Mindenikünk próbálja magát fenntartani, hugom ösztöndíjas, kisebbik öcsém pedig alkalmi munkával szerzi meg a pénzt az iskoláztatására (bentlakás). Én is dolgozom egyetem mellett, így fenn tudom tartani magam, viszont másra nemigen jut.

Úgy érzem, hogy a szüleim nem tesznek eleget azért, hogy változzon a helyzet, folyton csak idegeskednek, hogy nincs pénz, de egyikük sem jelentkezett még egy munkahelyre sem. Tőlünk kérnek néha-néha, de persze mi se tudunk sokat adni, mert tanulás mellett nem annyi a fizetés mint főállásban. Ideig óráig azon gondolkozok, hogy támogatni kellene őket, anyunak, apunak munkát keresni, mert így idegroncsok lesznek stb. Aztán máskor megfordul az is a fejemben, hogy miért nem keresnek ők, és hogy ha az ők "istápolásukba" ölöm az energiám, akkor felemésztem a saját életem. Felnőtt emberek, kellene tudjanak gondoskodni magukról.

Hogy vélekedtek, meddig kell támogatni a szülőket?