Családommal nem jövök ki jól! Mit tehetnék?
20 éves zala megyei lány vagyok. Akinek már kiskora óta nagyon rossz a kapcsolata a szüleivel és a testvérével.2007-ben elváltak szüleim. Nagyon megviselt ez engem, mert addig elég jó tanuló voltam, de azután már nem nagyon rossz tanuló lettem. Anyám és apám is talált új párt magának. Anyámnak még jelenleg is tart a kapcsolat, de van férfinak felesége és két felnőtt gyereke illetve négy unokája. Apám azóta egy heves megyei csajjal van együtt. Apám nagyon beteg lett és hozzánk kényszerült, mert nem bírta fizetni a házát. Barátnőjéhez nem mehet, mert neki is van egy csomó tartozás lehet házát is elveszik. 1 hét sincs a szóbeliig és ezen is sokat veszekedünk. Nem vagyok jól tanuló, mint már mondtam. Anyám leginkább azt akarja hogy mindent megtanuljak 2-3 nap alatt. Nem bízik bennem mindent látni akar és hallani.
Azt akarja hogy maradjak szakmán a sulimba, de én Budapestre szeretnék menni tanulni. Tökéletest keresi bennem, mert öcsém szinte mindenből ötös. Vele nem szokott vagy ritkán vitatkozik. Budapesten lakik barátom is. Múltkor tesóm és anyám kicsit csúnyán fogadott: csend és nyugalom volt... ott maradhattál volna. Csak akkor normálisak mikor barátom itt van... képesek együtt enni az asztalnál meg ilyenek... de van mikor velem vagy apámmal akkor is vitázik. Barátom nagyon nyugott szerencsére. Próbáltam beszélni szüleimről arról is hogy Budapesten szeretnék tanulni, de lehetetlen velük beszélni. Van mikor már egyből kiabálással kezdi... Gondoltam már arra hogy az érettségi után pestre költözök a barátomhoz... nem féltem a családomat... nem csinálnának hülyeséget... biztosan tombolnának, de ha másképp nem értik meg hogy ez nekem nem jó. Annyira rossz ez a helyzet már és még rosszabb is lesz úgy érzem. Sosem beszélgetnek velem, ezért egyedül érzem magam. Barátaim nem nagyon vannak, mivel költöztünk és nem nagyon megy a barátkozás. Olyan tanácstalan vagyok és félek a mától és a holnaptól hogy akkor éppen min veszekedünk... Már nagyon nem bírom! Szerintetek mit tegyek? Saját lábamra szeretnék állni,de nem hagyják hogy érvényesüljek. Kérlek segítsetek, mert már lassan mindennapi sírok... Tudom sok ilyen szöveg volt már, de ez nekem nagyon fontos! Nem tudok azzal folytonos veszekedéssel együtt élni ami itt megy. Köszönöm mindenkinek a tanácsot ad!
Egy tanácstalán leányzó
Megerősítésre vágysz.
Igen, helyesen teszed, ha mész a csudába, el messzire.
Hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!