Most ezért én vagyok a hibás? Megbuktam, megvonják a családit, minden miattam van.
A helyzet az, hogy majdnem 310 órát hiányoztam a suliból, ebből 5 volt igazolatlan.
Mindenből megvoltak a jegyeim, mégis évet kell ismételnem, ráadásul megvonják a családit a sok hiányzás miatt! Ezt mind az igazgató mondta..
Nem önszántamból hiányoztam, nem lógtam, 3 műtétem volt ebben az évben, az egyik után 5 hétig itthon kellett maradnom..
A szüleim üvöltöznek velem, kaptam már pofont, pedig nem tehettem róla.. Most mit csináljak?... Ráadásul évet ismételni nagyon ciki..
250 nél több hiányzás esetén évismétlés, nem lehet vizsgázni utolsó...
Ha valamelyik tárgyból 30% ot megaladó a hiányzás,makkor abból a tárgyból kell vizsgázni, persze az egészet bizottság elé kell vinni. A szülőt a hiányzásokról időben tájékoztatni, stbstbstb
50 óra igazolatla esetén veszik el a családit, de ezt előtte szülőnek, jegyzőnek, meg még több szervnek hivatalosan jeleznie kell az iskolának (5 óra igazolatlant a szülőnek csak)
Igazolt hiányzás családi megvonással nem jár, év ismétlésével sajnos igen, szüleidnek időben kellett volna gondolkodnia, sőt az ofődnek is, hogy magántanulóként vagy egyéni tanrendben tanulj,mha ennyi egészségügyi problémád van/volt az évben..
Amúgy mi történt?
Szia!
Először is nagyon sajnálom, hogy ez történt.
Szerintem kérd meg őket, hogy üljenek le és hallgassanak végig. Mondd el nekik NYUGODTAN, hogy ez nem a Te hibád volt és bármire képes lennél, hogy ne ez legyen. Kérd meg, hogy menjenek be a suliba és beszéljenek az igazgatóval.
Még egy lehetőség! Van nálatok gyermekvédelmis? Beszélj vele! Talán tud valamit tenni az érdekedben.
Sok szerencsét!
Utolsó... Olvasás...
310 hiányzás....
5 igazolatlan...
250 hiányzás esetén kötelezhetik évismétlésre, ha jó fejek osztályozót tehet....
50 igazolatlan után vonjuk meg az iskoláztatásit. (MÁK-nál ezzel foglalkozom).
Szóval 5 óra után kizárt, hogy ez történt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!