Édesanyám bolond?

Figyelt kérdés
Sajnos nagyon nagy anyagi problémával küszködünk, a 120 kilós hájas számítógépfüggő bátyám, aki könnyen emel kezet rám ide hozta a kistehén nőjét, kettejük keresete nem haladja meg a 100 ezret, tehénke heti 2-3x 4 órát dolgozik 500 forintos órabérrel, a testvérem rendezvényeken őr, májusban még csak 4 napot dolgozott. Én mindig leadtam havi minimum 50 ezret a családi kasszába, ami egy az egyben kajára ment el, kinél fordul elő, hogy 5-6 liter húslevest önt a wc-be miközben árverezik a lakást? Ma már havi 80 ezret fizetek be a bankba lakásra, senkinek a kezébe nem adok már pénzt. Postaládában találok csekket másnap befizetem. Most addig-addig noszogattam itthon mindenkit mire végre belevágtunk a nagytakarításba. A "sógornőm" nekifogott a mikrót kitakarítani, én szépen mondtam, hogy alatta is kell és a szekrényt is ki kell húzni. Válasza: "jól van, nyugszik", amit szóvá tettem, királykisasszony ne beszéljen velem úgy, mint a kutyával.... Anyám rögtön zokogásba tört ki "elegem van, hagyjatok békén, állandóan csak a vita". Nem tudom sajnos megérteni, amíg nem léptem abba a korba, hogy pasizzak szinte napi szinten a földön rugdosott a bátyám, később anyámék vertek, mert provokálom a bátyámat. 15 éves korom óta 3 kapcsolatom volt, eddig mindhárom barátom megfenyegette a bátyámat, mert megütött. Itthon csótányok mászkálnak, egyedül nem tudok eltakarítani annyi ember után. Keresek annyi pénzt, hogy albérletet vegyek ki, fizessem a rezsim és még kajáljak is, másra is bőven jutna. De itthon vagyok, itthoniak szerint szemétláda vagyok és nagy a pofám. Most már látom, hogy idegbeteg itt mindenki, de még is csak a családom... Nem tudom mitévő legyek, pénzem leadom, magam után mindig eltakarítok és csak hallgatom, hogy úszik a lakás, rezsivel és közös költséggel is hatalmas elmaradásaink vannak. ...és mindenki bömböl és üvöltözik. Néha már én nem bírom ezt...
2013. máj. 20. 09:53
1 2 3
 21/28 A kérdező kommentje:
Édesanyám és nevelőapám nevén közösen. Mikor a szakadék szélére kerültek a lakással a bank javasolta, hogy vonjanak be engem társtulajdonosnak, amit persze nevetségesnek tartottam és még aznap befizettem egy havi lakbért. Nem kell nekem egy -20 milliós lakás a nevemre :D Nevelőapámmal nincs gond, most megbeszéltük, hogy a keresetünkkel a bankba megyünk és nem leadjuk, ahogyan ezt eddig tettük. A bátyám 10-én megkapja a fizetését, abból ad 30 ezret és 15-én már semmi pénze nem maradt, így legalább 10-15 ezer forintot adogat vissza édesanyám zsebpénz formájában, ha nem többet. A kocsit eladták, semmink nem maradt. Itt a legnagyobb probléma maga a testvérem és édesanyám manipulálhatósága, illetve a pénz nem megfelelő beosztása. A mai nagytakarításra 2 hete szövetkezünk nevelőapámmal. Ezeken kívül a béke hiánya.
2013. máj. 20. 15:40
 22/28 anonim ***** válasza:
70%

"Nem kell nekem egy -20 milliós lakás a nevemre :D"


Igen, felettebb mulatsagos, csak peldaul ugy kitehetned tesodat a hazbol, es problema megoldva. A penzt pedig kezeljetek ketten neveloapaddal, es annyi.

2013. máj. 20. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
43%
A hitelt pedig ugyis orokolni fogod, szoval teljesen mindegy.
2013. máj. 20. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 A kérdező kommentje:
Szívesen kitenném a bátyámat, esetleg megmérgezném, de édesanyám ragaszkodik hozzá, mivelhogy a gyermeke. Énb ezt megértem. Nevelőapám csak okoskodik, de a valóságban nem tudja kezelni a pénzt. Édesanyám tudja mit mikor érdemes befizetni, mit tudunk halasztani, stb. A hitelt nem mindegy, hogy olyan formában öröklöm, hogy van is lakás, vagy pedig 7 millióval kevesebb adósságot, de gyakorlatilag egyebet nem. ...és nem mindegy, hogy édesanyámnak van e fedél a feje fölött vagy nincs. Sajnos ez a lakás lakott állapotban alig ér 7 millió forintot.
2013. máj. 20. 15:58
 25/28 anonim ***** válasza:
70%

Na akkor 2 lehetoseged van:

- vagy a sarkadra allsz, es megmondod anyukadnak, hogy mit akarsz, es kiharcolod

- vagy tursz, amig idegbeteg leszel te is


Ez a te valasztasod, es nem hivatkozhatsz arra, hogy anyukad szereti a batyjadat. Igen, szereti, mert a gyereke. Na es, ez teged mennyiben erint? Teged tan nem szeret? Vagy neked turnod kell? Ugyan. Persze, ilyenkor a legkenyelmesebb anyukad szoknyaja moge bujni, csak az eppen nem old meg az egvilagon semmit. Ideje lenne a sarkadra allni, es nem lapitani, amikor problema van, vagy a parodra hagyatkozni, hanem peldaul megoldani.


Teljesen mindegy, mennyit er a lakas, hat ugyis fizeted a hitelt es ott laksz, nem? Ugysem mesz el, nem? Akkor nem tokmindegy? Irattasd a nevedre anyukad reszet, es dobd ki a tesodat, ennyi. Hogy anyukad mit szol ehhez? Most van az, amikor szard le, mert mert az o erdekeben is teszed, amit teszel.

2013. máj. 20. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:
Ha valaki több adósságot örököl mint amennyit ér a ház akkor lemond róla. Persze akkor nem kapja meg a házat sem, olyan mintha semmit nem örökölt volna. Úgyhogy az, hogy úgyis örökölni fogod az adósságot nem igaz. Én még mindig azt mondom hogy lépj le és kezdj új életet.
2013. máj. 20. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
Én írtam neked, hogy nem a vérségi kötelék jelenti a családot. Akkor is eszedbe jutott, hogy ő pelenkázott, etetett, ruháztatott, mikor megvert tehetetlen dühében, mellette meg a bátyád terrorizált? Még jó, hogy gondoskodott rólad gyerekként, elvégre nem azért vállalunk babát, hogy majd felnő vadon, mint a gomba. Hiába teszed szóvá a bátyádnak, hogy viselkedjen veled is meg anyukáddal is tisztességesen, látod, mennyit jelent ott a te szavad. azért vagy, hogy cseléd legyél és bank. Sajnálom, hogy mentegeted őket, hidd el, ha neked lesz majd bajod az életben, úgy le fognak sz.rni, mint a huzat. Keress normális barátokat, és mindig legyetek összetartóak a pároddal, mert csak így fogod túlélni. Sok sikert kívánok neked hozzá és remélem, hogy egyszer lehull a szemedről a naiv köd. 22/N
2013. máj. 20. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
Akkor maradj ott -.-"
2013. máj. 20. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!