A gyerek az beleszólhat a szülő életébe, a szülő meg a gyerekébe nem? Most akkor, hogy van ez?
Itt volt tegnap a fiam. Mesélem neki, hogy a nyaralónkat fel szeretném újítani, már beszéltem is az ismerőssel és gipszkartonnal fogja lefedni a falakat, mert málik le a vakolat. Ő egyből elkezdte, hogy, ha megfogadok egy jó tanácsot, akkor először inkább a tetőt csináltatom, meg, mert ő szerinte, régi ès beázik ès előbb utóbb össze fog dőlni, mert vályog.
Ezt úgy nem szeretem a fiamban, annyira átvette az apjától ezt a fajta negatív hozzáálást, már harminc ève azt hallgatom, hogy ezt így nem lehet úgy nem lehet, nekem ebből már annyira elegem van és az apjából is ezért lett elegem.
Na és a fiam is átvette ezt a hozzáállást, mindig mindben akadékoskodik bármit mondok neki.
Tavaly is mondtam, neki, hogy csináltatok klímát, egyből elkezdte, hogy, akkor inkább előszőr a villanyt bővítsem, mert nem fogja elbírni. Na milyen érdekes.. elbírja..
De neki mindig okoskodni kell, meg megmagyarázni a dolgokat, mert mindig azzal jön, hogy neki ebben van tapasztalata, mert éveket dolgozott építőiparban, de ha én mondok neki valamit a párkapcsolatára vagy a haverjaira abba természetesen, ne merjek beleugatni. Ennyi erővel nekem van majdnem hatvan év tapasztalatom az emberekkel kapcsolatban, akkor én meg ne mondjam el amit én látok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ès akkor nekem nem lehet véleményem a barátnőjéről, meg a haverjáról? Vagy arról, hogy mire költi a pènzét?"
"De ha ő elmondhatja a véleményét akkor nekem miért kell magamban tartanom az enyèmet?"
Igen, ezt kétségtelenül egy szülő írta... ja, nem.
Úgy hiányoznak a régi, szórakoztató, és nem egy pillanat alatt átlátható kamukérdések...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Mondjuk a fiadnak Van igaza egy málo vakolatu falat rendben kellene Tennis nem gipszkartonal elfedni hibát.
És igen villanyvezetéket jobb lett volna kicserélni mielött klimát csináltatsz .
És fiad tanácsa egy létezö problémára, nem ugyan AZ Mint hogy beleszolsz a magánéletébe.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!