Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális hogy ennyi idősen...

Normális hogy ennyi idősen még senkit nem mutattam be a szüleimnek?

Figyelt kérdés

26 éves vagyok, voltak hosszabb-rövidebb kapcsolataim, de még senkit nem mutattam be a szülőknek, és amikor nemrég valakivel szóba került beszélgetés során a téma, furcsának tartotta ezt. Ami azt illeti, az első barátomat lelkesen be akartam mutatni a szüleimnek, mire azt a választ kaptam hogy nem kíváncsiak rá, ennyi idősen (nem voltam olyan fiatal 17 évesen) még úgysem lesz semmi komoly ebből a kapcsolatból. Ez elég rosszul esett, bár amúgy sincs fényes kapcsolatom egyik szülőmmel sem, úgyhogy annyira nem is lepődtem meg. Sosem érdeklődtek a későbbi barátaimmal kapcsolatban sem, nekem pedig semmi kedvem nem volt a bemutatáshoz, mert tudtam milyen kritikusan és rosszindulatúan szoktak hozzáállni bárkihez az életemben, akár barátnőkhöz is. Ebből egyébként soha nem volt balhé, a szüleim egyszer sem akarták látni az aktuális páromat, nem is nagyon érdeklődtek felőlük, ők pedig megértették miért halogatom a bemutatást.

Viszont ez a megjegyzés most kicsit elgondolkodtatott, tényleg olyan ritka ez a szituáció? Vagy itt vannak esetleg olyanok, akik hasonló vagy más okokból csak későn mutatták be otthon a párjukat?



nov. 18. 18:56
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%

Mindenre van példa,most pont erre miért is ne lenne??

Nem szokványos de majd előbb utóbb ha férjed lesz ez úgyis megtörténik

nov. 18. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%
Hát egyet gyakorlatilag bemutattál volna, ha nem mondják azt, hogy kösz nem
nov. 18. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
88%
Ha nagy a jövés-menés, akkor tényleg nem kell bemutatni őket. Ha marad egy, aki ráadásul végleges, azt azért majd illik bemutatni.
nov. 18. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem sem gáz.

Nem kell másokhoz mérned magad. Majd bemutatod ha úgy érzed.

nov. 18. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%
A helyzetedhez viszonyítva normális. Ha lesz egy stabil, hosszútávú, idővel úgyis be kell mutatnod, addig meg minek, főleg hogy ismered a véleményüket.
nov. 18. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%
Én 30 évesen mutattam be a férjemet a szüleimnek, 2 év együtteles után. Előtte nem volt egyik se komoly, eszembe se jutott volna őket bemutatni.
nov. 18. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Párom 30 volt, mikor először hazavitt, bemutatott valakit. Érthető okokból nem siette el, nem egyszerű a családja.
nov. 18. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
57%
Teljesen érhető, hogy nem mutatsz be senkit, ők sem akarják. Nekünk folyton át kellett járni a párom szüleihez miután osszejottunk, rémes volt, nagyon más emberek, mint én. Jobb lett volna ha nem mutat be nekik a párom minél több ideig.
nov. 18. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
83%
Teljesen normális.
nov. 19. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
70%
Az nem normális, hogy ilyen velük a kapcsolatod.
nov. 19. 03:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!