Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Csak szerintem nem helyes,...

Csak szerintem nem helyes, hogy nem tisztelik az időmet?

Figyelt kérdés

Úgy kezelik az időmet, mintha a sajátjuk volna.


Bármiben kell a segítségem, utolsó pillanatban szólnak róla. Ha pedig közlöm, hogy nem tudok segíteni, mert dolgom van aznap, akkor jönnek, hogy miért nem szóltam nekik előre, hogy nem leszek elérhető, amikor egészen eddig a pillanatig, azt sem tudtam, hogy segítenem kellene.


Visszatérő helyzet és többször beszéltünk erről, de ez is csak addig tart.


Én úgy gondolom, hogy ha nekik kell valamiben a segítségem, akkor ők jönnek és szólnak, hogy 5 nap/egy hét múlva szeretnének valamit, ráérek-e.

E helyett viszont ilyenek vannak:


Csütörtök este szólnak, hogy holnap keljek korán, mert kéményt akarnak javítani/vakolni és kell segítsek. Majd most mondták, hogy a szombatomat is szánjam rá és vasárnap meg falura mennek és segítsek ott is.


Eközben nekem szombaton egy interjú keretén belül vizsgám lesz, van elmaradt munkám, a szobámat két hete nem tudtam kitakarítani, mert egyszerűen nem értem rá, lesz még egy megbeszélt találkozóm valakivel, amit egy héttel ezelőtt egyeztem meg. Amikor mondtam nekik, hogy sajnos a szombatom és a vasárnapom foglalt, jöttek, hogy miért nem mondtam nekik előre... hát, mert nem tudtam, hogy tervük van velem. Sose mondanak semmit.


Ne értsétek félre, szívesen segítek, sőt, csak nem így kellene "megkérni" rá.


25 vagyok...



nov. 1. 15:09
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%
Csak akkor jogos a kérés ha időben jelzik
nov. 1. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk ha otthon lakik, akkor tényleg az is fura, hogy a szülei nem tudják, hogy interjúja vagy vizsgája van. Semmi kommunikáció nincs közöttük? Úgyhogy számomra az lenne logikus feltételezés, hogy nem lakik otthon.
nov. 2. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%

Velem ezt már 17 évesen sem tudták megcsinálni, mert megmondtam nekik, hogy nem.


Alapból szívesen segítek vagy elmegyek cukrászdába, ha előre szólnak - az előre az hét elején, nem pedig "előző nap", vagy éppen "aznap".

Nem, bocs, így jártál, oldd meg.


Te 25 vagy, és ennyire nem nőttél fel, hogy nemet mondj az épp aktuális heppjeikre.

És igen, nem tisztelik az idődet, mert TE engeded, hogy ezt tegyék.

nov. 2. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 Senior Séf ***** válasza:
100%

Ne hagyd, hogy a feedre szaranak. Van neked szád is...

(Bocsi, mára elűn néhány beűm.

nov. 2. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:

#7 igen, velük lakom.


#8 nagyszüleim kéményéről van szó.


#12 nem feltétlenül avatom be őket olyan dolgokba, amik nem feltétlenül biztosak (pl hogy lesz-e komolyabb fejleménye az interjúnak). És mivel az én szabadidőmben zajlik a dolog, nem feltétlenül terhelem őket dolgokkal, amik nincsenek közvetlenül hatással rájuk.


#13 nem arról van szó, hogy én nem tisztelem az időm, pusztán mivel gyakran van ebből konfliktus, elbizonytalanodtam, hogy valóban jól látom-e dolgokat. Ezért szerettem volna külső megerősítést.



Köszönöm mindenkinek a megerősítést, továbbra is tartani fogom magam a dolgokhoz!

nov. 4. 10:09
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!