Egy érdemtelen gyereket szerethetnek a szülei?

Gyerek korú gyereket lehetetlen nem szeretni. Minden szülő (hacsak nem szörnyeteg) szereti a saját gyerekét. De lehet rosszul szeretni (elkényeztetni vagy frusztrálni). És annak az eredménye esetleg "érdemtelen" gyerek lesz, akire nem lehet büszke a szülő, akit nem lehet megérteni, aki elidegenedik a szülőktől, vagy elzüllik, bűnöző lesz.

Amikorra a gyerek felnőtt lesz, a szülő akkor is szereti, de már nem lehet feltétlenül szeretni, ha annyira eltávolodik a családtól, ha szemlátomást ő sem szereti a szülőket...

Egy bizonyos felnőtt kortól kezdve (min. 18, max. 30 fölött) a gyerek annyira önálló lénnyé válik, hogy már nem a szülő szeretetétől függ, akkor sem, ha egyébként megmaradt "jó gyerekeknek".

De felnőttként a szülői nevelése nem lehet hivatkozási alap, magyarázat, mentség a saját gyarlóságaira ( hogy "azért lettem ilyen, mert így meg úgy neveltetek"...). Akkor már minden a saját döntése, a saját élete, nem a szülőé.

Akármilyen is a felnőtt gyerek, a szülője akkor is szereti, de nagy baj esetén "érdemtelennek" tarthatja erre a szeretetre, tehát már nem mutatja ki, vagy egyenesen szégyelli a gyerekét. (Ez a legszomorúbb dolog egy szülő életében - és nyilván tele van önváddal, kétellyel.)