Ha egy szülő és a gyerek kölcsönösen szeretik egymást, miért ennyire nehéz megtalálni a kölcsönös kommunikációt és torkollik minden katasztrófába a mindennapok során és válik az egész egészségtelenné?

Szerintem a rossz nevelés. Ne érts félre, velem is paraszt a gyerek, pedig csak kis tizenévesen!!! Haverjának tekint. Megy a harc egyik percben, aztán meg szeri-szeri. Bezzeg az apjával tisztelettudó. Én b*sztam el, nem épült ki a tisztelet. De én ilyen liberális fajta vagyok. Még bízom abban hogy ha belátó korszakába lép, talán tisztelettel lesz, okos és jó ember, lenyugszik és jól viselkedik velem szemben.

Azt tudom, én a szüleimmel nem voltam "gyalázatos" sosem, mert ők nagyon szigorúak voltak.

Talán ezen múlik, hogy mennyire építi ki a tekintélyt a szülő.

Viszont én cserébe egész életemben "csicska" maradtam, akik mertek szembe szállni a szüleikkel, lehet többre vitték nálam.

Szóval nem baj, ha van vita, lehet érdekérvényesïtőbb felnőtté válik a gyermek!

Mert nem jól szeretik egymást.

Nem igazi a szeretet. Tekintélyelvű, hierarchikus.

Látod a kettest? Nagyon sajnálom, de ott is látható, hogy ez egy nagyon rossz minta.

Nem tudják az emberek megtanítani egymást a generációs traumák miatt szeretni. Pedig ma már lenne idő, mert nagy a jólét. Szinte mindent elvégez már valami gép helyetted, nem a patakban mosol, ami egy óra sétára van, nem jársz a kúthoz vízért, nem lovasszekérrel mész bevásárolni.

Ma már lenne idő kitakarítani a fejeket, feldolgozni a traumákat, kommunikációs tréningeken részt venni, önismeretbe járni, de ami nagyban visszahúzza az embere, az sajnos a butaság. Hogy elhiszi azt, hogy ciki a segìtség. Elkezdi magát öngyógyítani, csak olvas az önfejlesztésről, videókat hallgat. Ezek csak a felismerésig juttatnak el, hiszen egy mindenkire ráhúzható, általános jellemzést adnak. Egy sablont. Minden ember egyedi ugyanis, mindenki belsejében teljesen más az érzelmi elérhetőség és a megküzdési stratégiai.

Ezért borulok ki, amikor itt minden kérdés arról szól, hogy "mit csináljak", "hogyan mondjam meg neki". Erre egyszerűen nincs válasz. Aki megmondja másnak, hogy mit csináljon, az egocentrikusság. És veszélyes is. De az emberek imádják a kéretlen tanácsokat osztogatni, érvényteleníteni a másikat.

Igaz, hogy ők elbaszták az életüket, de nagyon tudják, hogy mi a jó másnak. Ja és a kedvencem. Aki ezt, amit írtam nem akarja értelmezi, egyből írni fogja, hogy ez általánosítás. Az "engedd el" mellett a másik legfeleslegesebb kifejezés.

Szóval kb. emiatt van, de nagyon komplex.

Alapvetően a társadalmunk jelentős része egy érzelmileg elérhetetlen, debil, tanult teheteten, funkcionális analfabéta, agresszív és bántalmazó társadalom. És ez ágazik ketté. Van, aki tudatosan ilyen, van, akit a környezete formált. Az utóbbi lenne menthető, de kevesen látnak rá magukra.